Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 3. Csernovits Péter és a Délvidéken állomásozó katonaság kapcsolata

indittok Temesvárra, mely ebbéli kérelmemet, hogy t. i. Oh Betsére vonulhassak, a hadi fő Kormánynak átviszi".

177 A katonaság mozgását követhetjük Vukovics Sebó'nek Csernovitshoz, Kiss Ernőnek Vukovicshoz és Csernovitshoz írt leveleiből. Június 19-én Csernovits újabb ingerült hangú átiratban szólította fel Kiss ezredest, hogy Stevan Jovic vezérőrnagy „parancsnoksága alá csatlakozni siessen".

178 Vukovicsnál ugyancsak a katonaság mielőbb Óbecsére küldését sürgette,

179 de a válaszból megtudjuk, hogy a „... katonaság átment volt már a Tiszán, — egyszerre veszem a hírt, hogy vissza jött. írtam Kiss Ezredesnek, hogy adná tudtomra, kinek rendeletéből történt a vissza indulás". Magyarázatképp Kiss Ernőtől Piret altábornagynak azt a parancsát kapta, amelyben a bánsági főhadparancsnok felülbírálta Csernovits rendelkezését, s a Hannover-huszárokat, a Sivkovich gyalogság 2. zászlóalját Temesvárra rendelte. Eljárásáról nem a kormánybiztossal, hanem a magyar királyi hadügyminiszterrel volt hajlandó értekezni.

180 Horváth Mihály az ilyen, meglehetősen furcsa, de nem érthetetlen helyzetet emígy jellemezte: sok esetben a császárhű főhadparancsnokok (a mi esetünkben elsősorban Piret altábornagy) azzal vonták ki magukat a kormánybiztosok által elrendelt intézkedések teljesítése alól, hogy a kritikus helyen az ő tekintélyük is elenyészett, parancsaiknak a felkelők nem engedelmeskednek. „De azért egyenes befolyást, mit ilyféle válaszok után követeltek, még sem engedett a kir. biztosoknak".

181 A katonaság Újvidékre irányításának, illetve összevonásának egy másik következményét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az újvidéki városi közgyűlés 1848. június 3-án a kormány és a királyi biztos által elrendelt csapatmozdulatokra utalva (ezen belül elsősorban a beszállásolás terhét érezve) kijelentette, hogy a közbiztonságra nézve inkább veszélyesnek, mint szükségesnek és megnyugtatónak tartja a katonaságot. A város békés hangulatú — legalábbis szerintük —, sokat áldozott a „haza oltárára", újabb terheket (ami a beszállásolás velejárója) már nem bírna el. Mindezekre alapozva a minisztériumhoz fordulnak, hogy a katonaság Összevonásának igazi okát a lakossággal közölni, s így „...az összes kebelbéli polgárok és lakosok bú- és aggodalomteljes kedélyeiket mielőbb megnyugtatni és megvigasztalni kegyeskedjék".

182 A város határozatáról értesülve Franz (Johann?) Zahn cs. k. altábornagy, péterváradi hadosztályparancsnok Kreutner ezredes kíséretében június 7-én megjelent a város közgyűlésén. Igyekezett megnyugtatni a városatyákat, hogy a katonaság nem ellenségként jön Újvidékre, hanem a „kebelbéli lakosokat ... minden bár honnan eredhető megrohanások ellen" akarja testvérileg megvédeni. A péterváradi főhadparancsnokságot óvatosságra inti az a felröppent hír, mely szerint a Karlóca és Járek mellett gyülekező szerb felkelők a lőporraktárt és a páterváradi várat készülnek elfoglalni. Ennél a résznél derül ki, hogy az altábornagy nem annyira Újvidék megnyugtatására, hanem a szerb felkelőknek szánt fenyegetés hangoztatására használta fel az alkalmat. Nem hinnénk, hogy a magyar kormánybiztost, a magyar kormányt megelégedéssel töltötte el az a kijelentés, hogy a péterváradi „Erősség" a szerb nemzeti mozgalmak közt „mindaddig semleges maradand", amíg a felkelők a katonaság lőpor- és gabonaraktárai, vagy a péterváradi vár megtámadásától tartózkodik.