Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 3. Csernovits Péter és a Délvidéken állomásozó katonaság kapcsolata

nevében felmentve lett". A megyebizottmány ennek ellenére Latinovics Károly eljárását is törvényellenesnek minősítette, beterjesztett és idézett nyilatkozatát nem találta kielégítőnek, sőt kifogásait a megvesztegetés vádjával is megtoldotta, s ellene szigorúbb intézkedéseket sürgetett. Jellemző és nagyon érdekes az, hogy ennek hatályba léptetését a bizottsági ülés 42:16 arányban leszavazta.

143 Július 13-án — újabb tanúk meghallgatása érdekében — a megyebizottság ismételten halasztást rendelt el.

144 Tisztáznunk kell azt a kérdést, hogy Latinovics Károly alispán, de főképp Csernovits Péter kormánybiztos lépése valóban törvénysértő volt-e. Lehet, hogy intézkedésük sértette a korabeli — inkább a március előtti — joggyakorlatot, a Bács megyeiek által megszokott törvényes eljárást; de nem került szembe a forradalmi magyar kormány szándékával, szellemével. Az érintett esetekkel egyidoben, június 14-én kelt Szemere Bertalan belügyminiszter levele, melynek egyik kitétele hasonló eljárásra buzdítja a kormánybiztost: „A kormány elnéz nagyobb bűnöket is, ha a vérontásnak, ha a polgárháborúnak elejét veheti. — A megtéró'nek hajlandó megbocsájtani, ha ezzel a békét és törvényes rendet biztosíthatja. — A bocsánattal nem idegen, mihelyt sükerét látja. — Ezért Önt a kormány felhatalmazza, hogy a gyilkost kivéve egyebeknek, bármi terhes politicai bűnt követtek el — amnestiát adhasson, s büntetlensége iránt tökéletesen biztosíthassa". Különösen ajánlja ezt a megbocsátást azok számára, „... kik vezéri szerepet visznek a lázadók közt, és azokat lecsendesíteni képesek".

145 Csernovits Péternek csak dicséretére válik, hogy ezzel a lehetőséggel — nagyon is politikusán — élni tudott. i 3. CSERNOVITS PÉTER ÉS A DÉLVIDÉKEN ÁLLOMÁSOZÓ KATONASÁG KAPCSOLATA 1. A birodalom hadseregét 1848-ig az Udvari Haditanács (Hofkriegsrat) irányította, abba — az újoncok megajánlásán kívül — egyéb beleszólása nem volt sem az országgyűlésnek, sem a Helytartótanácsnak. Az Udvari Haditanács rendelkezett a Magyarországon, így az általunk vizsgált területen is a kormánybiztossal kapcsolatban álló fohadparancsnokságokkal. Az 1848. áprilisi törvények (azokon belül is a III. törvénycikk) intézkedett a magyar honvédelmi minisztérium felállításáról, a magyar kormány megalakulásával megszűnő hivatalok (Udvari Kancellária, Helytartótanács, Udvari Kamara) hatáskörének átvételéről, de nem sorolta ezek közé a budai fó'hadparancsnokságot, lévén az nem sajátos magyar intézmény. így aztán az a furcsa helyzet állt elő, hogy nemcsak Bécsben talált ellenállásra az önálló magyar hadügyre irányuló törekvés, hanem az országon belül is, a három főhadparancsnokság részéről. Az 1848-as márciusi napokban — Horváth Mihály történetíró vitatható véleménye szerint —, amikor „... a kényuralom régi eszközei s minden más elavult intézmények a forradalom szellemétől ihletett nemzet akarata előtt halomra dőltek", ezeket a katonai kormányszékeket is könnyű lett volna eltö-