Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 2. Nagykikinda és környéke 1848 tavaszán

elhajtása, a betörés (I. 3—8.). A bírák csak „törvénytudók, érett s nyílt ítéletű, és a bíráskodásban gyakorlott férfiak" lehetnek (II. fejezet). Az eljárás módjáról a III. fejezet intézkedik. Az elfogott vádlottat azonnal a bíróság működésének helyszínére kell kísérni, de tilos kínozni, sanyargatni. A bíróságnak mihamarabb, de legkésó'bb a vétkes előállítását követő harmadik napig kell összeülnie. „Az ítélet, azon percztól fogva, midőn a törvényszék az elibe állított gonosztevő felett össze ülni kezdett, harmad nap alatt múlhatatlanul végre hajtandó" (17. pont). A vádlott csak a rögtönítélet tárgyát képező bűnért vonható felelősségre; múltját pedig csak annyiban kell nyomozni, amennyiben „... annak valódi rablónak, lázítónak, haramijának, útonállónak vagy bujtogatónak minőségét bővebben felderíteni szükséges volna" (4. pont). Tanúként bárkit megidézhetnek, tanúvallomásra még katonai személyeket is kötelezhetnek. A per során ismertetni kell a történet pontos leírását, a rab adatait, az elfogatás körülményeit. Ezt követi a vádlott kihallgatása, a vallomás rögzítése, majd hitelesítése (amennyiben szükséges, a vádlottnak „saját nyelvén magyarázandó"), a tanúk meghallgatása, amelyről ugyancsak jegyzőkönyv készül. A vádlott bűnösségét az eljárás során kell bizonyítani, de „... a rabot fenyegetéssel, veréssel, kegyelem ígéréssel vagy bármi más móddal vallomásra kényszeríteni szigorúan és legkeményebb fenyíték súlya alatt tilalmaztatik" (10. pont). Csak az egyhangúlag hozott bírósági ítélet érvényes, egyetlen ellenszavazat esetében is a peres iratokkal a rabot rendes bíróság elé kell utalni. Ezt az eljárást az magyarázza, hogy a rögtönítélő bíróságok ítélete rendkívül szigorú volt: „A büntetés nem lehet más, mint akasztófa, az elrablott javak megtérítése vagy visszaadásán kívül, kötélnél egyéb büntetés nem is ítéltethetik" (12. pont). Az ítélet kihirdetése után — az „illető lelkész" jelenlétében — az elítéltnek három órát adnak a halálra való felkészülésre. A már kihirdetett ítélet végrehajtását semmilyen okból elhalasztani nem lehet, s fellebbezésnek sincs helye. A végrehajtást a bíróság e célból kiküldött tagjának jelentenie kell, addig a bíróság együtt maradni köteles. „A kivégzettnek holtteste harmadnapig az akasztófán függve marad, aztán eltemettetik" (19. pont). A bírósági jegyzőkönyvet az alispánnak kell bemutatni, aki azt a legközelebbi nagy- vagy kisgyűlés elé terjeszti, majd felküldik az igazságügyminiszternek (IV. fejezet). Tudósítani kell továbbá azt a törvényhatóságot is, amelyhez a kivégzett személy tartozott (V. fejezet). A munkáját 1848. május 3-án megkezdő nagykikindai bíróság elnöki tisztét Sánka Lajos — a forradalom előtt Arad megyei főszolgabíró — töltötte be (téves Thim József azon állítása, hogy az elnök Dániel Kristóf lett volna).

99 A közbírák: Náray Antal, Parcsetich Hugó, Bakalovits Szilárd és Nikita Saric. Május 2-án alakult meg a zombori testület Trifon Athanatzkovic kapitány elnökletével; a tanácsnokok: Zombory Gáspár, Nikita Leovic, Djordje Petronic és Virtex Ferenc.

100 A szabadkai rendkívüli tanácsülés május 3-án tárgyalta Csernovits Péternek Kikindáról április 30-án kelt utasítását, s alakította meg statáriális bíróságát. Ennek elnöke Bacsich Mihály főbíró; tagjai: Stevan Zomborsevic főjegyző, Leonard Máté főügyész, Jovan Skenderovié