Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 2. Nagykikinda és környéke 1848 tavaszán

Ami 1848 húsvéthétfőjén Nagykikindán történt, az szomorú lapként szerepel mind a város, mind a magyar forradalom történetében. Az eseményekkel nem kívánunk minden részletében foglalkozni, mivel azokról nagy terjedelemben írtak a korabeli lapok,

61 valamint a szerb felkelésről szóló s már többször idézett történeti munka.

62 Mégis azért döntöttünk a történet vázlatos áttekintése mellett, mert azt szeretnénk pontosabbá tenni, illetve néhány kiegészítést, megjegyzést kívánunk fűzni egyes mozzanataihoz. Említettük, hogy 1848. április 24-én a kikindaiak istentiszteletre gyülekeztek. A hívőket a lelkészek — a már napok óta a levegőben vibráló elégedetlenséget csökkentendő, a kerületi elöljáróság utasítására — „csend, rend és béketűrésre intették" -Mindenki azonban nem fért el a templomban, a kívül rekedtek között jelent meg Djordje Radak, aki „... a népet buzdítá, hogy azoknak miket Esperestyök elé ád és oktatya hitelt ne adjanak, mert ... magyarokká alakítani kívánva". Azt követelte, hogy az anyakönyveket szerb nyelven vezessék, a magyar nemzeti lobogókat vegyék le a kerületi székház épületéről, s helyére „Horváth Ászlókat"

63 függesszenek. A tanács tagjai Radak indítványát sem támogatni, sem ellenezni nem merték, így kompromisszumos javaslattal álltak elő: „... a templomban tartott hajdani végvidéki zászlókat kiadván az nemzeti lobogó mellé, a kerület épületére fügeszték, talán békét eszközölhetők". Ezek az idézetek a statáriális bíróság jegyzőkönyvéből valók.

64 Egy dologra érdemes felfigyelnünk: a „történet leírásában" csupán egyetlen mondat utal arra, hogy a kikindai lakosság „új földkiosztást szorgalmazandott", de azt is csak mint ürügyet említették. A Pesti Hírlap 1848. 45. (május 2.) számában olvasható leírásban a földkérdés már a maga súlyának megfelelő helyet foglalja el. A tudósító Radak beszédének is eme részét hangsúlyozza: „Ezen zászlót tartsátok — utal a szerb nemzeti lobogóra —, ezen zászló mellett fogjátok a föld felosztását elérhetni!". Az izgatás és izgalom láttán a kikindai tanács azonnal összeült, hogy meghatározza teendőit. A megfélemlített tanácstagok kétszínű játékba kezdtek, amely — mint később kiderült — nem éppen a legtisztességesebb szándékról tanúskodott. Magukhoz kérették a görögkeleti esperest, hogy a nép lecsendesítéséhez a segítségét igényeljék. „Hallottam azonban — írja a Pesti Hírlap tudósítója rosszallóan —, hogy az esperes beszéde csak abból állott: miszerint békével legyenek; minden meg fog adatni, amit kívánnak, csak keressék a maga útját! Tehát mégis van mit keresniök; nincsen eszerint még minden megadva, amit kívánnak?" Arra, hogy az áprilisi törvényekkel meg nem oldott szociális, s nem a nemzeti sérelem volt az égetőbb, a tanács előtt megjelenő küldöttség nyilatkozata a legbeszédesebb bizonyíték: „... keveset gondolnak vele, hogy millyen színű zászló tűzetik ki, csak a földet osszák fel".

65 Minden kezdeményezésre (például a nemzetőrség felállítására) az volt a lakosság válasza, hogy meglesz, „... ha a földet fel fogják osztani". Szorongatott helyzetében a tanács szavát adta arra, hogy minden lakost ismét meg fognak kérdezni, akarja-e a földek felosztását, vagy sem. Ha a többség igent mond — hangzik az ígéret —, akkor erre az akcióra sor kerülhet.