Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 2. Nagykikinda és környéke 1848 tavaszán

emellett fölös föld vagy régi föld (együtt: „nicht consitutivmássige Gründe") mintegy 90 000 holdat tett ki.

38 Az utóbbiak jogilag majorságinak minó'sülő földek voltak, amiket a kincstár 1837-ben tíz évre szóló szerződés mellett átengedett a kerületnek, hogy lakosai közt felossza. Az osztás igazságtalansága miatt már akkor többen panaszt emeltek, minden siker és eredmény nélkül.

39 A telkek s legelők mellett így is maradtak fenn tekintélyes területek a helység határaiban (pl. az úgynevezett puszták), amelyeket — s ez volt a gyakoribb eset — külön szerződéssel és külön szolgáltatások ellenében ugyancsak bérbe adtak azzal a kikötéssel, hogy azokat nem lehet úrbéres földekké változtatni.

40 A kapott földet a későbbiek során többen eladogatták, így kerültek azok a „vagyonosabb és szorgalmasabb" gazdák kezébe. Mivel a föld értéke időközben megnövekedett (az 50 forintos eredeti ár 1848-ra 80—100 forintra nőtt), az újabb megmozdulások kiváltó okává vált. 1847-ben — a tíz év lejáratával — aktuálissá vált a kincstári szerződések megújítása. Mivel a szerződésújítással együtt időszerű lett a közföldek újraosztása is, indokoltan merült fel az alsóbb néprétegek részéről annak követelése. Csakhogy az említett gazdák, vagyis a földek birtokosai ezt elkerülendő, más megoldást szorgalmaztak; olyasfélét, mint a tiszai kerület, amely az 1847—48-as diétához fordult, hogy eszközöljön ki számára a kincstárnál örökváltságot. Ebben az esetben ugyanis a földek végleg azok kezén maradtak volna, akik éppen birtokolták azokat. Mindez bizonyítja annak a megállapításnak az igazságát, hogy a kerület társadalmán belül sokkal szélesebb skálájú differenciálódás ment végbe, mint amilyen az úri fennhatósággal közvetlenül nyomott úrbéresek soraiban megfigyelhető.

41 Az így kialakult társadalmi feszültség kínálta lehetőséget többen igyekeztek saját hasznukra fordítani. A Luka Kendjelac vezetésével alakult csoport úgy akart a helyi hatalom birtokába jutni, hogy programjába a „fölös földek" felosztásának ígéretét vette fel. Számításuk bevált, Kendjelacot megválasztották a kikindai kerület főbírájává. A Pesti Hírlap 1848. április 28-án jogosan kérdezhette meg: „A czél ugyan el van érve, a tisztújítást illetőleg; de miként fogják azon jó urak ígéretüket a felosztás iránt beváltani?". A választ nem nehéz elképzelnünk: a földosztó ígéret — Thim József szavaival — „maszlagnak bizonyult", a vagyontalan nép (jórészt szerbek) meggyűlölték Kendjelacot is, a tanácsot is.

42 Következésképp 1848 tavaszán Kikindán farkasszemet néztek egymással a szegény parasztok és a fölös földeket birtokló tehetős gazdák. Áprilisban az elégedetlenkedők megszállták a kerületi tanácstermet, s a közgyűléstől kikényszerítették a majorsági földek felosztásának ígéretét. Ezután — biztosításképp — a „nép kebeléből" 64 tagú képviselőcsoportot választottak azzal a megbízással, hogy a felosztáshoz új „osztálykulcsot" dolgozzanak ki.

43 A tanács áthidaló javaslatával — azaz, az úgynevezett illetőségen túli és a karakter-földek kiosztásának kilátásba helyezésével — az elégedetlenkedők nem érték be.

44 A földdel rendelkező módosabb gazdák fenyegetőztek, a néptömeg hasonlóképp viselkedett. Az indulatok puskaporos hordója robbanással fenyegetett. A kikindai kerület parasztjai 1848 eló'tt jobb körülmények között éltek, mint az átlagos úrbéresek. E kiváltságos kerület lakói a nem nemes népesség felső