Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

V. Ismét a nyilvános politikai szereplés terén (1861—1875) - 2. Az országgyűlési képviselő (1865—1875)

A valamikori koronakerület volt hivatalnokai („néhány provisorius tisztviselő"), akik állásuk elvesztését éppen az osztrák—magyar kiegyezésnek köszönhették, 1869. január elején ellenzéki, úgynevezett „balpártot" alakítottak, s képviselőjelöltjüknek Petar Tanasevic „kerületi tanácsnokot" választották. Ennek az ellenzéki csoportnak ellensúlyozására rövidesen megkezdte működését az „eddig tétlenül maradt" Deák-párt. Jelöltjük Trifunácz Pál lett. A jelek arra mutattak, hogy Tanasevic tábora csökken, az erőviszonyok a Deákpárt javára tolódnak el. Március 7-én Svetozar Miletié újvidéki lapjában, a Zastavában cikk jelent meg, amely a kormányt is, s annak kikindai jelöltjét is megtámadta, s Trifunácz helyett „N.-Kikinda város volt képviselőjét, Csernovits Péter urat melegen ajánlotta újonnan megválasztandó országgyűlési képviselőül".

125 A Zastava eljárása összefüggésben van a Szerb Nemzeti Szabadelvű Párt (Srpska Narodna Slobodoumna Stranka) 1869. január 28-i programjával, amely a szerb képviselők feladatául tűzte ki a kiegyezés kritikáját, a magyar ellenzéki pártok támogatását. Csernovits Péter ellenzéki képviselő volt 1867 után, szerbnek is tekinthető, kellő népszerűségnek is örvendett. így érdemelte ki a Zastava körül tömörülő szerb politikusok pártfogását. Ezt támasztja alá a Pesti Napló kikindai tudósítója is: Csernovits mellett a Zastava, az újvidéki Omladina és a „nagybecskereki program hívei" — „kisszámú baloldaliakkal szövetkezve" — korteskedtek. A szerb nemzeti mozgalom vezetői először is az ugyancsak szerb Tanasevicet léptették vissza, majd — a kormánypárti lap tudósítója szerint — ámításokkal, ígéretekkel, etetéssel és itatással „... az addig egészen békés város annyira felzavartatott", hogy a „józan gondolkodású" birtokos gazdák megrémültek. A tanács néhány tagja (pontosan: néhány tanácsos és a kerületi törvényszék elnöke) „állásuk presszióját" felhasználva a szavazókat Csernovits megválasztására „kényszerítették".

126 Az említett lap, a Pesti Napló március 13-i számában már arról tudósíthatott, hogy Csernovits Pétert az ellenzék részéről választották meg a nagykikindai kerületben képviselőnek. Csernovits Péter — immár a választási győzelem birtokában — maga is felcsapott kortesnek, visszafizetve a kölcsönt Mileticnek. Sorra járta a basahídi kerület községeit, s mindenütt melegen ajánlotta Mileticet. „Basahídján is jelen volt a választás napján, és egész napon át a választók közt tartózkodván, azokat Mileticsre való szavazásra buzdította. Csernovits úrnak ezen működése folytán pártolt el a kerületi lakosság Viditstó'l..." — számolt be szemrehányóan a Pesti Napló április 13-án. A Torontál megyében történteket a Deák-párti lap „természetellenes állapot"-nak tüntette fel, amelyet „... most a haza nagy közönségének színe előtt fájdalmasan elviselni kénytelenek vagyunk".

127 Az 1869-es választások eredményeképp a kormányt mintegy 240 képviselő támogatta az országgyűlésen, az ellenzéket 160. Csernovits és Miletié megválasztása azért is érdekes — a zömében szerbek-lakta Torontálban, —, mert a kormánypárti többség a nemzetiségi és vegyes területek mandátumaira támaszkodott.

128 Torontál megye — úgy látszik — kivételnek számított. 1869. május 13-án olvasta fel Simonyi Ernő (1821—1882), az emigrációból egy éve hazatért függetlenségi párti képviselő az ellenzék válaszfelirati javaslatát (8. sz. előterjesztés). A beadvány aláírói között — Simonyi Ernőé mellett