Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
IV. A szabadságharc, majd az önkényuralom korában (1848—1860) - 1. Szabadságharc — összeomlás — megtorlás
dásba keveredik. Rátky szerint október 8-án Csernovits maga jelölte ki a mácsai sír helyét, ahová 9-én, hajnali két órakor helyezték el a holttesteket. Csernovits mindezt 24 órával korábbra teszi. A gazdatiszt szerint a hullák a kétnapi állásban (akkor meleg ó'szi idők jártak) felpuffadtak, s Damjanich robosztus teste „... a már leszegezett koporsófödelet öt ujjnyira fölemelte". Bizonyos Vass István, volt honvédtiszt ezt még azzal is megtoldja, hogy a színben a holttesteket a patkányok megrágták. Csernovits Péter azonban mindezt tagadja: „Hogy Damjanich holtteste felpuffadása következtében a koporsó fedelét felfeszítette és a patkányok által megrongáltatott volna, az nem volt egyéb, mint légből kapott kósza hír és koholmány". 54 Hogy kinek volt igaza, ma már nem igen lehet eldönteni. Mindenesetre Csernovits védekezése a kegyeletsértő híresztelések ellen érthető. A nagyszerű tett — két vértanú tisztességes eltemetése — mindenképp az ő érdeme, a részletek ilyen kicsinyes firtatása mind a kortársak, mind az utókor részéről méltatlanság. Ezen az éjszakai temetésen hatan voltak jelen: Csernovits Péter, Rátky Frigyes és felesége, Zsiradó János, Láhner legénye és a béresgazda. Végtisztességül három miatyánk szolgált, ami után a sírgödröt betemették, a földet elsimították, hogy munkájuknak semmi nyoma se maradjon. 55 Ha csak ennyit tett volna Csernovits Péter 1849 rendkívül nehéz időszakában, már azzal is megérdemelné tiszteletünket. Teleki Sándor szerint 1849-ben „Mácsa volt a bujdosóknak, menekülteknek a ,Jó reménység-foka', s a világító torony rajta Csernovits Péter*'. Maga is élvezője volt Csernovits vendégszeretetének (de talán így jobban hangzik: segítőkészségének). Megfordult a mácsai házban Sárosi Gyula (1816—1861) költő, az Arany Trombita szerzője, akit Csernovits pénzzel és útlevéllel látott el, de aki a támogatást nem fogadta el, a bujdosást választotta (1851-ben az Arany Trombita miatt in eífigie felakasztották; 1852-ben fogták el, s újból ítélkezve felette, életfogytiglanra kárhoztatták). 56 Teleki Sándor grófról csak annyi olvasható a Magyar Irodalmi Lexikonban, hogy a világosi fegyverletétel után „... az aradi várbörtönbe zárták; innen megszökött és külföldre menekült. A Habsburg-kormány in efiigie felakasztatta". 1849-ben — írta Emlékezéseiben — ha valakinek az „aradi földön" bujdosnia kellett („olyan magunkféle állapotja volt"), mindenekelőtt Csernovits Péterre gondolt. A mácsai birtokosnál — aki maga is rendőrségi felügyelet alatt lévén — „szívet és segedelmet talált az ember: több jót tett ő másokkal, mint amennyi sok rosszat mások tettek vele". (Egyébként jó megállapítás: „... most azok is, akik marták, vérével táplálkoztak".) Teleki Sándor „csak" a nyakát köszönhette neki, amelyen ugyanis — ha Csernovits nincs — „... a brünni vihodár operál". Az aradi várból Teleki Bethlen Gergely (1810—1867) honvédezredes, a Mátyás huszárezred szervezője társaságában szökött meg. Tíz napig tartózkodtak Mácsán, de a nyomozás mind szűkebb kört vont köréjük, mire Csernovits birtokának egy másik részére menekítette őket (az ún. Salbeck tanyára, majd a kunágotai pusztára). Teleki azt a lovat kapta tőle, amelyet Damjanich János ajándékozott legidősebb fiának, Arzénnak. 57 Pedig igencsak drága érték lehetett az Mácsán! Amikor Csernovits négy lovat adott el az egykori ellenfélnek, Knicanin tábornoknak, kísérőként a két bujdosót ajánlotta. így lépték
