Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
IV. A szabadságharc, majd az önkényuralom korában (1848—1860) - 1. Szabadságharc — összeomlás — megtorlás
nyok kedvezőbbre fordulása után lehetett szó arról, hogy az említett három megye tisztviselői ismét elfoglalják korábbi állomásaikat. Kossuth Lajos 1849. május 7-én értesítette Debrecenből Bem altábornagyot és május 3-án Vukovics Sebőt arról, hogy Csernovitsnak utasítást küldött „hivatalos működésének megkezdésére". 17 A Bemnek szóló rendelkezés szerint ha az illető kormánybiztosok (Krassóban Fülöp Leopold, Torontálban Hertelendy Miksa) és polgári hatóságok (Temesben Csernovits Péter) intézkedéseik végrehajtásához „katonai erő szükségelne", azokat igyekezzen biztosítani. 18 Erre azonban nem került sor: Ambrózy „Központi Bánsági Bizottmánya" 1849. augusztus 17-ig maradt hivatalban, hogy aztán átadja helyét RegierungsCommissárnek, majd a Kreis-Vorstandnak. 19 1849. június 27-én Arad várvédői megadták magukat a honvédseregnek. A sokat szenvedett vár és város megszemlélésére Kossuth Lajos kormányzó, Beöthy Ödön és Asbóth Lajos ezredes, többi képviselő kíséretében július 17-én érkezett Szegedről. A kormányzó — Márki Sándor szerint honvéd tüzéri egyenruhában Csernovits Péter házánál fogadta a nála tisztelgó'ket, másnap —• az aradi vár és Temesvár meglátogatása után — ugyanott adott díszebédet. 20 A hónap végén Stuller Ferenc, Kossuth és a kormányzósági hivatal aradi elhelyezését intézve, Csernovits Péter házát is számításba vette: „Ideiglenesen Csernovits is örömest ajánlja házát, de ott cancelláriákra nézve nem lenne hely" — jelentette a kormányzónak. 21 Tudott dolog, hogy Kossuth Lajos végül is az aradi várba költözött. Amikor viszont a város, s az ország elhagyására került sor, már nem utasította vissza Csernovits segítőkészségét: a volt kormánybiztosnak — egy későbbi méltatója szerint — „... sok volt a bűne, a többi közt az is, hogy Kossuth az őfogatán menekült Aradról az ország határszélére". 22 2. A segesvári csata helyszínén 1850 óta — az osztrák szövetségesek által elhelyezett — emléktábla hirdeti egy ott elesett orosz tábornok emlékét: „Skariatine Jakowlewitsch Gregornak, a hősnek! Császári orosz tábornagy, ő felségének Oroszország császárjának törzsében, az 5. orosz hadtest táborkarának főnöke. A forradalmi háborúban, 1849. július 31-én ellenséges ágyúgolyótól találva Segesvár mellett elhunyt". Halálának az orosz krónikás, A. P. Scserbatov egyetlen mondatot szentel: „... mindjárt a csata elején elesett Lüders vezérkari főnöke, Szkarjatyin vezérőrnagy"; de nem tellett többre Miklós cártól sem: „Mélységesen fájlalom Szkarjatyin elvesztését, megbízható, hűséges emberem, sokat ígérő, kitűnő tiszt volt" (Varsó, 1849. júl. 29.—aug. 10.). 23 Róla, a volt cári szárnysegédről, Jurij Jakovlevics Szkarjatyin vezérőrnagyról írta 1892-ben Reiner Bertalan: „Ez a tábornok Erdélyben való tartózkodásakor magyar rokonsággal is dicsekedett. Ereiben volt egy csepp magyar—szerb vér". Ugyanis olyan családból származott, amely Magyarországból vándorolt ki Oroszországba. 24 Magyarázatért az 1741-es országgyűlés határozataihoz kell visszanyúlni. Mária Terézia az 1741: XVIII. törvénycikkben úgy rendelkezett, hogy az er-
