Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

III. Kísérlet a szerb—magyar megbékélés megteremtésére - 3. Megegyezési tárayalások 1848 tavaszán és nyarán

mének békítőnek, engesztelőnek kell lenni", tehát meghagyja a nemzetőrparancsnoknak, hogy a törvény által (1848: XXII. tc.) a nemzetőrségi szolgálat alól fel nem mentett szerbeket is soroztassa be a nemzetőrök közé.

245 Csernovitsot utasításáért még akkor sem hibáztathatjuk, ha tudjuk, hogy öt nap múlva Újvidéken — többek között — szerb nemzetőrök fordították fegyvereiket magyarok és németek ellen. Ugyanis nem szabad a délvidéki településeket egyforma megítélés szerint mérni! Mit is ajánlott Csernovits a szabadkai polgármester figyelmébe? Csak emlékeztetőül: „Ajánlom... a helyzeti népjellemi körülményekhez alkalmazkodást...". Zombor szabad királyi város ugyanis azzal büszkélkedhetett, hogy falai közt nem dúltak nemzetiségi viszályok, az ott élő „... felekezetbeli lakosok közt a testvéri szeretet, és baráti kapocs mindég a legnagyobb fokon uralkodott". Ez a megállapítás még május 22-én hangzott el egy választási ülésen Petar Konjovic városi képviselőtestületi tag beszédében. Érdekesek az érvei is: nem lehet elválasztó erő az, hogy a városban ki milyen nyelven (magyarul, németül vagy szerbül) „imádja istenünket"; ugyanakkor „... nyelvre nézve sem vagyunk idegenek egymástól", hisz alig volt a választói gyűlés közönsége közt olyan, ki Konjovic szerb szavait ne értette volna. Következtetése: a hagyományos szeretetet és barátságot a „szabadság és egyenlőség új korszakában" is fenn kell tartani és erősíteni.

246 Érdemes idézni a június 10-i Csernovits levélre adott válaszukat: „Az e városban eddigelé dicséretesen fenntartott közbéke, s csend a kívülről jöhető veszély meggátlásának is egy hathatós eszköze levén".

247 Mindezt írták akkor, amikor már megalakult a három szerb tábor, amikor a szerb fejedelemségből beszivárgó fegyveresek támogatásával megindult a szervezkedés és agitáció. A szabadkaiaknak (de a zomboriaknak, temesváriaknak, aradiaknak stb.) írt levélnek van egy másik fontos instrukciója: „... minden személyes ingerléseket s kölcsönös boszontásokat, mellyek a különbféle nyelvű s hitű polgárok között összeütközésekre... adhatnának alkalmat" szigorúan tiltsák el. A hangsúly a kölcsönös szón van! 1848. június 23-án levél érkezett Csernovits Péterhez a Bács megyei Szenttamásról A nagyobb lélegzetű levél e mezővárosban élo szerbek és magyarok közötti súrlódásokról, villongásokról, bizalmatlanságról árulkodik. A magyarok bizalmatlanul tekintettek a szerbekre, s a megye első alispánjánál katonaság Szenttamásra vezénylését követelik. Levelükben azt akarják bizonyítani Csernovitsnak, hogy a magyarok által terjesztett álhírek alaptalanok. Június 21-én a szenttamási szerbek — értesülve a magyar lakosság nyugtalanságáról — elhatározták, hogy őket „... személyes, úgy vagyoni tekintetben is részükről biztosítandják". De ezt a magyarok nemcsak elutasították, hanem egyesek „... nyilvánosan községünk házában rácz Istent káromolni" sem átallották. Néhányukat (mint például egy Szivacski Mihály nevű szerb bojtárt) megalázó tortúrának is alávetették. „Mind ezen kihágások és elkeseredések mellett mi Szerbek soha legkisebb vétséget Magyarok ellen el nem követtük" — zárul a szenttamási elöljáróság, s tizenöt szerb által aláírt levél. A kormánybiztos a panasz kivizsgálására, egyszersmind a szenttamási szerbek és magyarok között támadt egyenetlenségek elsimítására Knézy Antal első alispán elnöklete alatt bizottságot rendelt ki (június 24.).

248