Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Jugoszláviai nyelv(járás)szigetek

regionális atlaszok alapján végzett összevetés volna.) A jugoszláviai kutatópontok nyelvjárását másrészt azért lenne nehéz egymással összevetni, mert különböző mértékű idegen nyelvi hatásnak vannak kitéve. Kiss LAJOS az MNyA. II. kötetéről készített ismertetésében (Nyr. 95:262—9) kimutatta például, hogy a kóti tájszólás gerpe 'lép a kasban' és stibléc 'sut' szava szlovén nyelvjárási eredetű, a Velika Piszanicán élő sklóca 'fanyelű bicska' és tör 'ól előtti kifutó' viszont a szerbhorvátból való átvételek. PENAVIN OLGA kutatásaiból tudjuk, hogy például a kórógyi és a várdaróci nyelvjárás cakór 'patkány' tájszava, valamint Kórógy, Torontáltorda és Várdaróc dinnya, illetőleg diriyá, dinnyá hangalakú tájszava 'dinnye' jelentésben egyaránt szerbhorvát eredetű (Nyr. 88:451-3). Ha a jugoszláviai kutatópontok nyelvjárásának szókészletét elemezzük, azt tapasztaljuk, hogy vannak benne olyan elemek, amelyek csak egy-egy településen fordulnak elő, és olyanok is, amelyek esetenként két-három helységben is használatosak. A mindegyik kutatóponton azonos lexémákat természetesen nem veszem számba, hiszen ezeknek vizsgálata annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy honnan települhettek a szóban forgó község lakói, várhatóan nem járna eredménnyel. Nem elemzem a kórógyi és a kupuszinai nyelvjárás szókészletét, hiszen mint tudjuk — ahogy a bevezetésben már említettem —, Kórógy úgy vált külső nyelvjárásszigetté, hogy a lakosság helyben maradt, és köréje idegen nyelvű népesség telepedett le, Kupuszina tájszólása pedig a csehszlovákiai Nagyhind nyelvjárásával függ össze genetikusan. Fölvillantom viszont Kót, Velika Piszanica és Várdaróc népnyelvének néhány jellegzetes szókészleti elemét, mégpedig főképpen amiatt, hogy bizonyos tájszavaik alapján megjelöljem azt a vidéket, amellyel rokonságban vannak. Mivel egy-egy kutatópont jellegzetes, csak ott vagy egy-két másik helységben meglévő tájszava nemegyszer az eredeti (kibocsátó) nyelvjárás maradványának tekinthető, ezért ezek összességének vallomása — természetesen a hang- és alaktani jelenségekkel együtt — különösen figyelmet érdemel. Ebből következően részletesebben igyekszem föltárni a török hódoltság után települt helységek (Bajsa, Péterréve, Piros, Temerin, Torontáltorda, Alsóittebe és Torontálvásárhely) nyelvjárásának mindazon szókészleti elemeit, melyeknek népiség- és településtörténeti tekintetben figyelembe vehető tanulsága lehet. Kót tájszólásában például a rozs fogalmának megnevezésére a gabona lexéma is előfordul, a gabona gyűjtőfogalomra viszont a jupszáG, aprujupszák használatos. Ezek a tájszók ugyanebben a jelentésben járatosak a Heteshez tartozó Bödeháza, valamint annak közelében fekvő Kerkateskánd és Szentgyörgyvölgy községek nyelvjárásában is. A nagyatlaszban jó néhány olyan tájszót találunk, amelyek a jugoszláviai kutatópontok közül csak Kót anyagában