Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
Magyarországi nyelvjárasszigetek - I. Észak- és középkelet-dunántúli nyelvjárasszigetek
SAMU szerkesztette kötet következő adatai is alátámasztják: „1715-ben 31, 1720-ban 88 adóköteles háztartást írtak össze a helységben. Lakosai az összeírás szerint mind magyarok voltak." (I.h.) WIEDERMANN GÁBOR ugyanezen adatokra hivatkozik dolgozatában (i. m. 17). Páty esetében tehát nem gondolhatunk szervezett telepítésre, amelynek köszönhetően — mint ismeretes — a XVIII. században jó néhány magyar és különböző nemzetiségű (főleg német és szlovák) helység települt újra. Föltételezésem szerint Pátyra valamikor a török hódoltság idején (már a XVI. vagy a XVII. században) kerülhetett nagyszámú magyar lakosság, mégpedig — a pátyi tájszólásnak a fentiekben már felsorolt, a szomszédos falvak nyelvjárásától eltérő sajátságai alapján — nagy valószínűséggel a kiskunsági nyelvjárástípus északnyugati területéről. Nem tartom lehetetlennek, hogy az elköltözés a török csapatok előli menekülés miatt következett be, s így leltek otthonra a pátyiak elődei a Budai-hegység környékén, a mai Budapest tőszomszédságában. Sukoró község nyelvjárásának a szomszédos kutatópontokéval való összevetése szintén célszerűnek látszik, bár kevesebb eredménnyel kecsegtet, mint Páty esetében, mégpedig két okból. Egyrészt azért, mert a környékbeli kutatópontok kissé távolabb esnek Sukoró tói, másrészt főképpen amiatt, hogy — amint az előzőekben már részletesebben bemutattam — éppen Sukoró környékén húzódik több olyan jelenség izoglosszája, amely a Balaton vidéki, az észak-dunántúli és az észak-dunai nyelvjárástípus felé átmenetet képez. Sukoró földrajzi helyzetéből adódik, hogy mind a három nyelvjárástípus hatással lehetett a falu tájnyelvi arculatára, de azért — amint az a hang-, alak- és szókincstani elemzésből kiderült — a sukorói népnyelv a legnagyobb fokú rokonságot az észak-dunántúli nyelvjárástípussal mutatja, alapvetően azonban átmeneti jellegű helyi nyelvjárás. Átmenetisége miatt nehéz a szomszédos tájszólásoktól elkülöníteni, hiszen a környező falvak nyelvjárásának majdnem mindegyik vonása kisebb-nagyobb mértékben Sukorón is föllelhető. Az erős labiális ö-zése az, amelyben a környező tájszólások mindegyikétől elüt, valamint — Seregélyes kivételével — a nagyon gyenge fokú zárt z'-zése tér még el környezetétől. Ezek viszont annyira markáns vonásai, hogy a község tájnyelvének nyelvjárássziget jelleget kölcsönöznek. Vajon mivel magyarázható Sukoró ö-zése? A „Magyar városok és vármegyék monográfiája" sorozat XXII. köteteként megjelent „Fejér vármegye" című kiadványban (Szerk.: SCHNEIDER MIKLÓSJUHÁSZ VIKTOR. Bp., 1937. 126) Sukoró község történetének összefoglalásában nincs adat arra, hogy Sukoró lakói szervezett telepítés révén vagy más módon máshonnan kerültek oda. Az viszont elképzelhetetlennek látszik, hogy a gyengén ö-ző, inkább é'-ző jellegű szomszédos nyelvjárások tengerében belső fejleményként alakult ki nagymértékű ö-zés Sukorón. Az is kérdéses továbbá:
