Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Módszertani kérdések - 3. A feldolgozás módszere - b) Az adatok statisztikai értékeléséről

Végül még egy fontos adatszámlálási eljárásmódról, a nagy atlaszban változatként szereplő szóalakok számbavételéről kell szót ejtenem. A MNyA. ugyanis úgy közli adatait, hogy jelzi ezeknek társadalmi érvényét is. A nyelvi valóság hű visszaadására való törekvésből adódik az, hogy ugyanazon kutatóponton egyegy lexémának olykor több alakváltozatát is följegyezték, például a 683. térképlapon: C-12, F-2: szépp, széBB; E-7, E-17: szöBB, szöbb; F-3: szöbb, [szebb]; J-5, J-15, K-7: széBB, szebb; K-5: szöbb, szebb; a770. atlaszlapon: C-12: míGy, mísz; F-2: mísz, mész, mész, <míGy>; J-12: mígy, mégy, mégy; J-14: mégy, mész; J-17: mígy, < mísz>; N-5: mégy, mígy, mész, < mísz>, < mísz>; stb. Fontos módszertani kérdésként vetődik föl, hogy miként számláljuk a változat nélküli és a változatként szereplő (olykor kihalónak, régiesnek vagy éppen újabban terjedőnek, esetenként ritkának minősített) szóalakokat. Eljárásmódom az volt, hogy a nagyatlaszban változatban föltüntetett szóalakokat és a változat nélkülieket egyaránt egy-egy adatnak vettem még akkor is, ha a változat szociális érvénye szerint kihalónak, régiesnek tekinthető. Ha ugyanazon lexémának két változata van (pl. szöbb és szebb), akkor mindkét adatot külön-külön vettem föl a kérdéses jelenség (pl. a labiális ö-zés, illetőleg az illabiális é'-zés) anyagába. Tisztában vagyok azzal, hogy a különböző jelenségeket hordozó szóalakok számlálásának ez a módja vitatható, hiszen egy-egy adatnak számít a variáns nélküli lexéma és például a régiesnek (kihalónak) minősített változat, noha elterjedtségük között igen nagy különbség van. Magam is helyesnek tartom pl. IMRE SAMunak a fonémagyakoriság vizsgálatában alkalmazott azon módszerét, hogy az adatok számlálásakor „minden fonológiai jellegű eltérés morfémánként l-l pontot kapott, ha azonban változatként a köznyelvi alak is jelentkezett", akkor 1/2 pontot levont (1. részletesebben: MMNyjR. 236—7). A nyelvjárásiasság fokát mérő és azt összesített statisztikai térképlapon szemléltető feldolgozásnak (vö. MMNyjR. 238) csakis az ilyen alapos, aprólékos adatszámlálás alapján van értelme, célját csak így értheti el. Ha vizsgálati célom nyelvszociológiai indíttatású volna, akkor az adatok számbavételekor természetesen nem tekinthettem volna el az egyes szóalakok szociális érvényétől, sőt a helyszíni anyaggyűjtést is nyelvszociológiai szempontok alapján kellett volna végeznem. Ez azonban a nagyatlaszban kutatópontnak kijelölt huszonkilenc nyelvjárássziget jellegű településen nem lehetett feladatom, hiszen elmélyült nyelvszociológiai vizsgálódás ilyen sok helységben több kutatónak is hosszabb ideig tartó munkát jelentene. Mivel kutatásom célja — mint már említettem — magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárasszigetek nyelvészeti és településtörténeti tanulságainak feltárása volt, ezért — véleményem szerint legalábbis — a példák számlálásában nem volt jelentősége annak, hogy a nagyatlaszban változatként szereplő szóalakokat is egy-egy adatnak számítot-