Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Függelék - Szövegmutatványok a vizsgált nyelvjárásszigetekről

(Hogyan történt a disznó pörkölése?) — Hát valamikor | valamikor szalmával, akkor mék sok szalma vót az udvaron, gyútottak éty kis tüzet elősször, és akkor villára vettek ijen szalmafalatokat, és aszt újra rá a disznóra, aszt mékhordogatták a disznó ódaián, hogy végikpörzsőjje. Amikor a lábai mpgvan, a körmeit lécsavargattyák mindenütt, és a másik ember az mék kapargattya rúla aszt a kormos, égett szalmát mék szőrt, mindpnt. Amikor má pörköléssel úgyahogy mégvannak, akkor vizet rá, súrójják, kaparják, útyhogy amikor ez elkészül, hófehér a disznó. Gyönyörű. Na ékkor kerül elő a góréajtó, eszt létészik a disznóhosz közel, ráfordíttyák, mék kéccpr leöblítik a disznót, és hanyatt fordíttyák. Hanyatt fordíttyák, itt ez a szokás, legalábbis nálunk így. És akkor a disznó ódalát alátámasszák, hogy né dűjjön jobra vagy balra, mert embert mán ném tudunk akkor odaállítani, hoty fogja a lábát. És akkor mpkkezdődik a sonkáknak a kikanyarítása. Hát az ügyezs böllérünk, aki valóba nagyon ügyes, gyönyörű sonkákat szokot kikanyarítani. Útyhogy mikor kivan a néty sonka, akkor levágják a fejit külön, aszt kétfelé vágják, és akkor éggy ijen nagy üstögbe léöblíttyük. Mindég mégmártyuk a vízbe, hogy a verés rész lémosóggyon. És akkor behorgyuk éty hűvös, tiszta hejre a húsokat. Akkor a hasán keresztül fölvágják, és akkor mán ot van az éggyik asszony a vajlingal, hogy a belet a böllér szépén, óvatosam belehúzza, mert néhoty kiszakaggyon, mer akkor van a probléma. És a belet behozzák, az asszonyok körülájják, az asztalon gyönyörűjen szétfejtik, szétfejtik. Külön válasszák a kolbázbelet a hurkabéltől, és eszt zsírjától méktisztittyák, leszedégetik. Akkor szépén ijen darabokra vágják, kimossák, kiöbljgetik, kiviszik az udvar lektávolab részibe, mer élék kellemetlen szag, és akkor, amikor ki van öblítve, akkor gyün elő a mosógép, mosógép, bele az ultrás víz, oszt eszt mosni, mosni, mosni, mosni. (Régebben hogyan tisztították a belet?) — Hát régebben vöröshagymát aprítottak rá, ez így vót, vöröshagymát. Akkor aszt mikor jó áddörgölgették vöröshagymával, hogy a szagát élvégye. Utánna vót, mikor éty tojásnyi meszet rákentek, és aszt is, de aszt addig mosták, hogy az ojan fehér vót, mikor föl... Éggyik végit befogta az asszony, a másikat fölfújta, hogy asz hófehér vót, annyira gyönyörűjen ki lehetet mosni. A vékonybelet pedig ijen kés hátujjával, fokával égy | hokedlin mékkapargatni, és aszt is töb lébűl mégmosni, hogy az né légyén kellemetlen szagú. Hát most má annyit könnyít a mosógép, hogy eszt mind elvégzi, de, de tíz-tizénöt lébűl köll eszt a belet átmosni, hogy ez elfogatható lpgyén.