Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
Függelék - Szövegmutatványok a vizsgált nyelvjárásszigetekről
(— Mivel szokták etetni?) — Hát ki mivel. Mink jobban herével, lucernával, kukoricával, zábbál. Hát ijesmikkel étettük. De vód bizony ojjan is, aki csak törekét adot neki, de az ott is hatyta könnyen a kocsit. (— Hogyan történt a csikó betörése, befogása?) — Hát mán asztat úgy éggyéves, másfél éves korába odaköttük a rúthó, mer csak az annya vót befogva, aszt avva tanút. Mán aszt mikó valamennyire mént az annyávál, akko r asztán csak a szerszám vót a nyakába, de ném vettük fő az istrángot, csak úgy mént az annya mellett. Aszt úgy bétanút, hogy azutám mán két-három éves korába éggyezsbe is émént. Asz av vót a lekfontosabb, hogy az ellesné | húszéves vót a ló, ném, huszonnégy, huszonnégy, tizennyolc csikót szakítottam el alúla. Mind a tizénnyolc csikót én. De nagyon könnyű vót az ellése. De hajtottam mindég mik csak ki ném gyüd belőle a csikó. De annyi esze vót a lónak, hogy mikó elleni akart, akkor addig ném ellet még, ha aluttam is, mik fő ném ébrettem. Hát ugyé természetes, hogy ot vót a piszkos nadrág, mer a csikó oan j nyákás vót a csikó, oszt az annya mék fölnyalta, mer ném hogy lékeféltük vagy ném tom mi, hanem odavittük az annya elejbe, oszt az annya lenyalta. Azután szépén fölállítottuk, oszt szoptatott az annya, ha ojan vót a ló. De hát mék csak én fő ném ébrettem, mindég nyerített, hogy én észrevegyem, hogy ő elleni akar. De addig ném ellet sosé, míg ém fő ném keltem. Akkor magamra vettem a ruhát, má mentem is oda, má gyütt is a csikó kifelé. Na oszt vót nekem égy másik fajta is. Az a ló | az angol kirájnak az udvarábú származott. Asz, aszt ném tudom, hogy mégis, hogy bisztosan, hogy mijén fajta vót, peig monta a cigán, mert cigánnak attam el, hogy | mikó megvette, aszonta, hogy nagyon ócsó a ló. Akkó monta még, hogy az angol kirájnak az udvarábú származott az a fajta ló. Hogy mijem fajta ló is, mégmonta. De mindég ojan vót, hoty sován, akármit attam neki enni. De futos vót. Ojan vót, akár a fürj, úgy mént. Oszt éggy alkalommá nagyon beteg lett. Mi csinájjunk, mi csinájjunk? Lementem heréje. Oszt attam nekik fonnyat herét a lovaknak, édesapám még a szöllőbe vót, aszonta, hogy mennyek ki érte estefelé. No de osztám mentem vóna ám, de mikó hazagyüttem, odalent attam nekik égy villa herét, rája mégitattam. Mind a kettő évette magát a jászurú. Szaladosztam oszt itt a faluba, eret vágni rajta, eret vágni. Az álátorvos ném vót ithon. Vót itt éty kovács, Dancsó kovácsnak hijták, asz tudott eret vágni. De ném vágott, mer aszonta, hogy ő felelősígét ném válal, mer ha az álátorvos méktuggya, mégbünteti. Tánákosztam oszt éggy ojan — mit mongyak —, ojan hatvanéves emberrel,
