Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

A vizsgálat áttekintése - 2. Nyelvészeti és településtörténeti tanulságok

került „gyanúba", akkor természetesen a nagyatlasz azon a vidéken lévő kutatópontjainak nyelvjárási anyagát is vallatóra fogtam, sőt más kiadványokban közzétett nyelvi (esetleg néprajzi) adatokat is igyekeztem felhasználni. Itt is hangsúlyozom azonban, hogy vizsgálódásaim legfontosabb bázisa a MNyA. hat kötetének gazdag anyaga volt, s a leglényegesebb tanulságok levonására is a nagyatlaszból kínálkozott leginkább lehetőség. Annak fölismerése, hogy a nagyatlasz gazdag nyelvi kincsének felhasználása milyen sok haszonnal járhat más tudományágak és a nyelvtudomány különböző diszciplínái számára egyaránt, korántsem új keletű. Hogy különféle tudományszakok miképpen hasznosíthatják a nagyatlaszban rejlő nyelvi anyagot, azt nagyon jól mutatja DEME LÁSZLÓ és IMRE SAMU elemző tanulmánya (Magyar Tudomány 1962/9: 541—52). A MNyA. köteteinek dialektológiai, nyelv(járás)történeti és általános nyelvészeti szempontú felhasználhatóságát — sok adattal illusztrálva — IMRE SAMU már az 1970-es évek elején bebizonyította (MNy. LXVII, 134—44). A következőkben a vizsgálati anyagomból kihámozható — dialektológiai, nyelv(járás)történeti és általános nyelvészeti tekintetben figyelmet érdemlő — tanulságokat igyekszem összefoglalni, s ahol még lehetséges, az IMRE SAMU feltárta eredményeket újabb adalékokkal kiegészíteni. A nyelvészeti szempontból figyelembe vehető eredmények jó része — kutatásom anyagának jellegéből adódóan — elsősorban a dialektológia tárgykörébe tartozik. Bár a MNyA. alapján IMRE SAMU nagy monográfiájában a mai magyar nyelvjárások típusait nagy gonddal, körültekintéssel osztályozta (MMNyjR. 329—73), s ebben igen sok nyelvjárási jelenség izoglosszáját is pontosan körülhatárolta, az általam vizsgált kutatópontok nyelvjárási sajátosságaiból néhány jelenséghatár, valamint egy-két nyelvjárástípus-határ körvonalazása mégis hasznosnak ígérkezik. A nagyatlaszból kiválasztott száztizenkét kutatópont körülhatárolta területen az észak- és középkelet-dunántúli és a Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek legészakibb része dialektológiai szempontból — IMRE SAMU említett nyelvjárási osztályozását figyelembe véve — hat nyelvjárástípus (az észak-dunántúli, az észak-dunai, a déli palóc, a Budapest környéki, a Balaton vidéki és a kiskunsági) átmeneti sávját öleli föl, mégpedig olyan körben, amelynek szélét Pilismarót— Kisnémedi—Gyón—Kunszentmiklós—Madocsa—Igar—Mezőkomárom—B alatonbozsok —Vilonya—Dad—Héreg községek vonala képezi. Kisnémedi tájszólása tipikusan palóc jellegű, mégpedig a déli palóc nyelvjárástípushoz sorolható (vö. MMNyjR. 356). A hozzá közel fekvő Mogyoród, Pilismarót és Szigetmonostor tájnyelve jellegzetesen átmeneti: nem tipikusan palóc, de — bár kisebb mértékben, mint a kisnémedi nyelvjárás — mutat néhány palócos vonást is. Ezek a következők: — 1. A nyílt e helyén gyakrabban