Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

A vizsgálat áttekintése - 1. A nyelvjárasszigetek típusai

szlovák anyanyelvű lakosság alapított. Magyar lakosságának tájszólása a Dunakanyar környéki nyelvjárásokkal rokonítható, de halvány nyomokban jászos tájnyelvi sajátságai is fölbukkannak. Ezeknek elkülönítése azért is nehéz, mert a Dunakanyar és a Jászság földrajzi közelsége következtében olyan nyelvjárási sajátságok is jelentkeznek, amelyek mindkét kibocsátó nyelvjárásban megvannak. — A mélykúti nyelvjárás a Gerecse környéki tájszólások és a Dunakanyar vidéki nyelvjárások elemeit ötvözte magába, de szókészletének egy-egy eleme halvány nyomként szlovák, illetőleg szerbhorvát telepesekre is utal. — Gyöngyöspata tájszólása kétségtelenül palócos-jászos jellegű, labiális ű-zása, erős fokú zárt z-zése és a záródó kettőshangzók gyakorisága miatt, amelyek bizonyos fokig a közép-tiszántúli nyelvjárástípussal való rokonságra utalnak, azonban inkább keverék típusú nyelvjárásszigetnek tekintem. — Orosháza mai népnyelve a dunántúli nyelvjárástípus és a közép-tiszántúli tájszólások keveredéséből alakult ki. Az eredeti nyelvjárás vonásai mindjobban halványulnak benne, igaz, a környező tájszólások jelenségei sem hódítanak igazán teret, hiszen a köznyelvi hatás még a hozzá csatolt Szentetornyán is valamivel erőteljesebb, mint a többi nyelvjárássziget zömében. Ez valószínűleg Orosháza városi voltával magyarázható. Az eddigiekben nem említett nyelvjárásszigeteken három tájszólás keveredése következett be. — Sukoró nyelvjárása az észak-dunántúli, a Balaton vidéki és a kiskunsági nyelvjárástípus sajátságainak jellegzetes keveréke, amelyben a dunántúli nyelvjárási jelenségek dominálnak, a reformátusok kibocsátó kiskunsági tájszólásából legszembetűnőbb vonásként az ö-zés és egy-két archaikus igealak (pl. ríll 'rí', szül 'sző') maradt meg napjainkig. Éppen ezért az egyes nyelvjárástípusokat szemléltető térképen joggal sorolta IMRE SAMU az átmeneti jellegű nyelvjárások közé (vö. MMNyjR. 333). — A sárszentmiklósi népnyelv az észak-dunántúli, az észak-dunai és a Balaton vidéki nyelvjárástípussal mutat rokonságot, s ez is jellegzetesen átmeneti típusú nyelvjárás (vö. MMNyjR. 333). A három nyelvjárástípus sajátságainak kihámozását Sárszentmiklós mai tájszólásából az nehezíti meg, hogy a három nyelvjárási egység földrajzilag is közel esik egymáshoz, s nem egy olyan tájnyelvi jelenség fordul elő benne, amely két (ritkán három) nyelvjárástípusra is jellemző. — Kiskunhalas népnyelve a dél-baranyai, a palócos-jászos és a kiskunsági nyelvjárástípusból ötvöződött. Közülük a dél-baranyai és a kiskunsági tájszólások vonásai a legmarkánsabbak, palócos-jászos nyelvjárási sajátság csak halvány nyomokban fedezhető föl benne. — Kunágota nyelvjárása viszonylag kevés nyelvjárási jelenséget őrzött meg a palócos-jászos, a Szeged vidéki és a szomszédos Békés megyei tájszólásokból. Az előbbi két terület nyelvjárási sajátosságai főképpen a katolikus lakosság körében figyelhetők meg, a dél-tiszántúli tájnyelvi jellegzetességek pedig inkább a reformátusok nyelvhasználatában tűnnek föl.