Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Jugoszláviai nyelv(járás)szigetek

jugoszláviai kutatóponton több-kevesebb példát találunk, s Erdély nagy részén sem ritka, a magyarországi kutatópontokon viszont csak szórványosan jelentkezik (vö. MMNyjR. 284), ezért véleményem szerint joggal föltételezhetjük, hogy az á hang kissé rövidült á változata a magyar nyelvjárásokban a környező idegen nyelvek hatására terjedt el. Ha ez a föltevés igaz, akkor a félhosszú a előfordulása azt az általános nyelvészeti tételt is szépen példázza, hogy a nyelvi-nyelvjárási kölcsönhatás mindig a két nyelv (nyelvjárás) között átmeneti formákat teremtve valósul meg, mégpedig olyan fonetikai (vagy egyéb) változatban, amely kezdetben az anyanyelvi, anyanyelvjárási megoldáshoz van közelebb. Nyelvtörténeti szempontból a kóti nyelvjárásnak rendkívül archaikus vonása az, hogy még a tővéghangzó meglétére is van innen adat a nagyatlaszban (1109. kertöbü és 1110. kertöbe). Ugyancsak régies sajátsága az is, hogy a köznyelvben kétalakú toldalékok helyett a kóti tájszólásban egyalakú, illeszkedés nélküli toldalékok használatosak (pl. kertná, lábbe), sőt még arra is találunk példát, hogy a -val, -vei rag v-je helyett a magánhangzóra végződő szavakban fordul elő (pl. 1130. hamujje). Velika Piszanica nyelvjárásának legjellemzőbb vonásai a következők: — 1. A köznyelvi ú, ű, í helyén föllépő rövid u, ü, i nem túl gyakori, de azért számottevő. — 2. Erősen ö-ző. — 3. Az á utáni o-zás gyenge fokú. — 4. Az abszolút szóvégi zöngétlenülés eléggé gyakori. — 5. Az apalatális /-ezés jelentős mértékű. — 6. Explozív /y-zés és gy-zés egyaránt jellemzi. — 7. Az ó, ő, é fonéma mindig monoftongusban realizálódik. — 8. A v zöngésítő hatása szórványosan jelentkezik. — 9. Altalánosak a vári, váritok, várik típusú igealakok. Van egy-két feltűnő sajátsága is Velika Piszanica tájszólásának. Ezek a következők: — 1. Fölbukkan az illabiális á hang, igaz, csupán egy adatban (488. halánték, halánték). — 2. Az á helyén eléggé gyakori a félhosszú a változat (pl. 26. tányérvirág; 194. májtér stb.). és 3. Két példát találunk a ly fonéma előfordulására is: 602. lyuk és 623. góla, <gólya>. Ezeknek a szokatlan, szórványosan előforduló hangtani jelenségeknek Velika Piszanica tájszólásában való fölbukkanását idegen nyelvi (horvátszerb) hatással magyarázom. Velika Piszanica — amint már a bevezetésben jeleztem — telepítés, mégpedig egyes források szerint lakói főleg Somogyból települtek (vö. MNyAElm. 300). PENAVIN OLGA úgy vélekedik, hogy lakossága Somogyból és Zalából költözött át [vö. Horvátországi (szlavóniai) magyar nyelvjárási atlasz. Újvidék, 1984. 16], BENKŐ LORÁND szerint viszont Szigetvár környékéről települt a község (Nyr. 91:458). Mi lehet az igazság? Még a kérdés megválaszolása előtt meg kell jegyeznem, hogy az említett vélekedések között tulajdonképpen nincs lényeges eltérés, hiszen a dél-somogyi nyelvjárástípus keleti határa Szigetvár közelé-