Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
Jugoszláviai nyelv(járás)szigetek
A szóvégi zöngétlenülés — amint a táblázatból látható — majdnem mindegyik jugoszláviai kutatóponton nagy hatású jelenségnek tekinthető, némiképpen csupán Torontáltorda nyelvjárása vehető kivételnek, de a félzöngések jelentkezése a tordai tájszólásban sem ritka (például a 370. térképlapon: 2. sziszgG; 3. és 10. szíszöG; 4. szíkál, sziszéG; 5. és 6. szíszoG; 7. szíszöG, szíszog; 8. sziszeG; 9. sziszoG; 11. sziszéG; 12. sziszöG; az 1048. atlaszlapon: 1. tüsz; 2. és 3. tüZ, tüz; 4. tíz; 5., 6. és 12. tűZ; 7. t'üZ; 8., 9. és 11. tűZ, tüz; 10. /üz; stb.). A félzöngések előfordulása — az eddig tárgyalt magánhangzó-sajátságok alapján különböző vidékekről települt jugoszláviai kutatópontokon — feltűnően számottevő, ugyanis „A szóvégi zöngétlenülés legtipikusabb területe a Dunántúl nyugati fele, elsősorban Zala, némileg enyhébb fokban Vas, Somogy m. területe, illetőleg Veszprém és Baranya m. nagy része. Elsősorban Zalában igen gyakori a teljes zöngétlenülés, de a zöngétlen megoldás mellett jelentkező médiák (B, D, G, Gy, Zs, Z, V) néhány pont kivételével itt is mindenütt gyakoribbak". (MMNyjR. 294.) IMRE SAMU kutatási eredményeit figyelembe véve tehát a kóti tájszólás a szóvégi zöngétlenülés tekintetében a zalai nyelvjárással mutat nagyfokú hasonlóságot. A Velika Piszanica tájnyelvében tapasztalható szóvégi zöngétlenülés összefügghet az eredeti (somogyi, zalai) nyelvjárás sajátságának megőrződésével, a többi kutatóponton azonban nehezebb a félzöngések számottevő előfordulására magyarázatot találni. Föltételezésem szerint a szóvégi zöngétlenülésben esetleg a szerbhorvát nyelv hatása játszik közre. A mássalhangzók hangszínbeli sajátosságai közül a p, t és k hehezetes ejtésmódja gyakori Kórógy nyelvjárásában, a többi kutatóponton viszont egyáltalán nem jelentkezik (pl. a 38. térképlapon: t'usk'ó"; 44. csoport'; 70. kelk'áp'iszta; 156. t'engöj; stb.). Említést érdemel még, hogy a köznyelvi v helyén — elsősorban Várdaróc, Péterréve és Kórógy tájszólásában — magánhangzóközi helyzetben kissé bilabiális ejtésű y hang fordul elő (például a 963. térképlapon: 3. és 6. loya, lova; 7. loyá; a 963. atlaszlapon: 3. küyek, küyek; 7. k'üyek, küyek; stb.). Várdaróc nyelvjárásában egyetlenegy adat a bilabilis v (fi) ejtésmódjára is előfordul: 973. hqyas, hafiqs. A v bilabiális {fi), illetőleg kissé bilabiális (y) realizációjának szórványos fölbukkanása Kórógy, Péterréve és Várdaróc tájszólásában esetleg az ómagyar vagy középmagyar kori bilabiális v megőrzése is lehet, ez azonban olyan föltételezés, amely további vizsgálódást kíván (vö. MMNyjR. 295). c) Bizonyos nyelvjárástípusoknak — mint ismeretes — jellegzetes vonása at,d,n és/palatalizációja. A jugoszláviai kutatópontokon — az/y-ezés kivételével — szintén megfigyelhető ez a jelenség, mégpedig a /y-zés és gy-zés csak nagyon szórványosan jelentkezik, a palatális ny-ezésre azonban általában valamivel több példát találunk. Az adatokat összesítve, kutatópontonként az alábbi számértékeket kaptam:
