Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
Jugoszláviai nyelv(járás)szigetek
rut; 2. ruD; 3., 4., 6., 7., 8., 9., 11. és 12. rúD; 5. és 10. rúd; a 306. térképlapon: I. , 2. és5. szürü; 3. és 11. szwrw"; 4. szz'n; 6. szerű, szé>«; 7. SZÍ>O; 8. és 12. szűrú; 9. szérö; 10. szűrü; a 397. lapon: 1. z>w; 2. í'ro, zVo; 3. írú, íro;4., 7., 9., 10. és 12. író; 5. zrd; 6. Í>O, író; 8. irow; 11. Í>Ó^; stb.). A táblázatból az is kiviláglik, hogy a köznyelvi u helyén föllépő hosszú w-zásra többnyire azokon a kutatópontokon találunk egy-két adatot, ahol az ú: u megfelelés csupán szórványosan vagy egyáltalán nem jelentkezik [például a 1014. térképlapon: 1., 2., 3., 7. és 8. cukor; 4. cukor; 5. cukor, cukor; 6. és 9. cukor, cukor; 10. és 11. cukor; 12. cukor, (cukor); stb.]. Az /, r, j nyújtó hatása a vizsgált kutatópontokon jól megragadható különbségeket mutat: Alsóittebe, Piros, Torontáltorda és Torontálvásárhely nyelvjárásában nagyon erős fokú, a többi kutatóponton — Kót kivételével, ahol egyetlenegy adat sincs rá — általában ritkán fordul elő (például a 91. térképlapon: l.,5.,6. és 9. körte; 2. és 8. körte; 3. körfe; 4. kérte; 7. körfé'j, <kört'e>; 10. körte, körte; II. körte, körte; 12. k a őrte, körte; a732. atlaszlapon: 1.,2. és6. kitü; 3., 5. és 10. kitú; 4. kitt; 1. k'it'ül; 8. kitül, kitül; 9. kitü, kitü; 11. és 12. kitúl; stb.). A vizsgált helységek településtörténete szempontjából is figyelemre méltó lehet az /, r, j nyújtó hatásának a magyar nyelvterületen való elterjedtségével kapcsolatban mindaz, amit erről IMRE SAMU a következőképpen foglalt össze: „Ez a nyújtó hatás a nyelvterület nyugati szélén, az északi, palóc típusú területeken vagy egyáltalán nem jelentkezik, vagy hatása gyakorlatilag elhanyagolható. A Dunántúl középső területein már számottevő, de itt a nyújtásnak még csak viszonylag enyhe foka, a félhosszú realizáció jelentkezik. Jelentősebb a nyúlása a Duna középső szakaszának vonalán, erőssé azonban csak a Hernád—Tisza vonaltól keletre válik". (MMNyjR. 297.) D) A mássalhangzókra jellemző sajátságok elemzésében is szem előtt tartottam azok állományi, hangszínbeli és gyakorisági különbségeit. Mivel azonban a vizsgált kutatópontokon az egyes mássalhangzók között állományi és hangszínbeli eltérések kisebb mértékben jelentkeznek, mint a magánhangzók körében, ezért ezeknek tárgyalása kisebb teret kap az elemzés során. Az egyes mássalhangzók gyakoriságát nem szembenállásonként vizsgálom, hanem a DEME LÁSZLÓ kidolgozta szempontok (vö. NytudÉrt. 3. sz. 156—60) óta kialakult szakirodalmi gyakorlatnak megfelelően inkább a szóban forgó kutatópontok nyelvjárására jellemző mássalhangzó-jelenségek szerint végzem el. a) A mássalhangzó-fonémák állománya tekintetében csupán azt lehet megemlíteni, hogy a ly fonéma meglétére találunk egy-két adatot Kupuszina, Velika Piszanica és Várdaróc nyelvjárásában. Kupuszina anyagában a következő példák fordulnak elő: 926. Károly, Karol, Káröj; 1087. Mihály, Mihál, Miháj és 1089. Mihályé, Mihálé, Mihájé. Mivel Kupuszina anyanyelvjárása „minden
