Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

A kutatás hazai előzményei - 2. A nyelvjárasszigetek kutatásának áttekintése a kezdetektől napjainkig

megjelent nyelvjárási monográfiákhoz hasonló részletességgel tárgyalja dolgozatában a gyulai tájszólás hang-, alak- és mondattani jelenségeit, olykor megemlíti, hogy a szóban forgó sajátság a katolikus vagy a református lakosság nyelvhasználatára jellemző. Arra azonban nem tér ki, hogy a nyelvjárási jelenségek alapján vajon konkrétabban honnan került ki Gyula népessége. Az 1940-es évek elejétől a háborús idők okoztak visszaesést nyelvjáráskutatásunkban, s a tudományos életnek általában egy-két évre volt szüksége ahhoz, hogy a megtorpanásból ocsúdni kezdjen. DEME LÁSZLÓ már 1946 augusztusában elkészült azzal a tanulmányával, amelyben a magyar dialektológia történetének legfontosabb szemléleti, elméleti és módszertani kérdéseit, valamint legsürgősebb feladatait, jövőjét meghatározó teendőit egyaránt számba vette. Ebben a dolgozatában, amely 1949-ben jelent meg, fölvázolta a nyelvjáráskutatás és településtörténet együttműködésének fontosságát is, s röviden jellemezte és értékelte azokat a nyelvjárási feldolgozásokat, amelyek a nyelv(járás)szigetek problémakörében íródtak (A nyelvjárási anyag felhasználása és feldolgozása. Bp., 1949.20). Az 1950-es évek elején nagy lendületet vett a magyar dialektógiai kutatások eddigi legnagyobb vállalkozása, A magyar nyelvjárások atlaszának munkája. Mivel az atlaszmunkálatok (gyűjtés, ellenőrzés, szerkesztés) a nyelvjáráskutatók többségének idejét-energiáját — nemegyszer persze más, igen jelentős egyéni munkák mellett — hosszú ideig lekötötték, érthető, hogy a nyelvjáráskutatás jó néhány területén — így pl. a nyelvjárasszigetek terén — nem vagy alig született számottevő eredmény. Az 1950-es évek közepétől az 1960-as évek második feléig azonban BENKŐ LORÁND jóvoltából több, figyelemre méltó írás jelent meg a nyelvjárasszigetek vizsgálatának tárgykörében. „A régi magyar nyelvjárások" című cikkében BENKÓ még elsősorban a nyelvjárasszigetek keletkezését taglalja (Nyr. 80 :244— 251; különösen: 248—250), a „Magyar nyelvjárástörténet" c. munkájában viszont már részletesen kifejti a nyelvjárasszigetek két típusának, az ún. belső és külső nyelvjárásszigeteknek a fogalmát, és ezeket a csoportokat példákkal is illusztrálja (Tankönyvkiadó. Bp., 1957. 31—2). Az 1960-as évek legelején pedig a nyelvjárasszigetek kutatása tekintetében is igen fontos tanulmány látott napvilágot BENKŐ tollából „Új módszerbeli lehetőségek a magyar nyelvjárástörténeti vizsgálatokban" címmel (MNy. LVI1, 401—413), amelyben a nyelvjárástörténet, az összehasonlító nyelvjárásban és ezen belül a nyelvjárasszigetek problematikája vonatkozásában egyaránt hasznos útmutatást nyújt. A nyelvjárasszigetek vizsgálatában jól hasznosítható elméleti-módszertani jellegű megállapításain kívül konkrét nyelvi elemzést is végzett, ugyanis a csehszlovákiai Nagyhind és a jugoszláviai Kupuszina tájszólásának genetikus összefüggését is