Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - IV. Átmeneti jellegű nyelvjárások a Jászság vidékén, valamint a Tisza középső folyása mentén és egy közép-tiszántúli nyelvjárássziget

Fölvetődhet a kérdés, hogy a fentiekben kifejtett hang-, alak- és szókincstani sajátságok alapján meg lehet-e határozni: honnan költözhettek a nagyivániak elődei a község mai területére. Ha az előzőekben részletesen fölsorolt hang- és alaktani jelenségekhez és szókészleti sajátságokhoz hozzátesszük, hogy a nagyiváni nyelvjárás erősen illabiális é'-ző jellegű, de kedveli a záródó típusú kettőshangzókat, akkor mindegyik tájnyelvi jellegzetességének figyelembevételével, azok együttes szóföldrajzi vallomása alapján lehetségesnek tartom, hogy a Nagyivánt megalapító lakosság a Tisza középső folyásától északra lévő területről, nagy valószínűséggel a Bükk- és a Mátraalja térségéből kerülhetett ki. Az egyes kutatópontok nyelvjárási jelenségeinek elemzése több konkrét vonásban fényt derített arra is, hogy némelyik település tájszólása kisebb-nagyobb mértékben átmeneti jellegű. A következőkben ezeket a helyi nyelvjárásokat veszem sorra, mindegyikükről kifejtve, hogy melyek a legjellemzőbb tájnyelvi sajátságaik, s miben áll átmeneti jellegük. Tiszabábolna népnyelve föltűnően sok hasonlóságot mutat a nagyiváni nyelvjárással. Az előzőekben Nagyiván tájszólásának jellegzetes vonásait tizenegy pontban foglaltam össze. Ezeknek majdnem mindegyike a tiszabábolnai nyelvjárásra is jellemző, hiszen csupán abban van eltérés, hogy Tiszabábolnán az iszik ige főnévi igeneves alakja a köznyelvivel azonos, még ritka változatként sem fordul elő az innya szóalak, továbbá a taníjja típusú igealakok csak felszólító módban élnek. Van azonban a tiszabábolnai tájszólásnak egy-két olyan vonása, amely viszont Nagyiván nyelvjárását nem jellemzi. Ezek a következők: — 1. Megfigyelhetők benne a bossó, kossó stb. -féle hasonulásos szóalakok, amelyek általában a palóc nyelvjárástípusban gyakoriak. — 2. A -ni rag is használatos, mégpedig vagy -'ékhoz' jelentésű (pl. Sándorni, Sándoré'kni), vagy pedig személynévhez kapcsolódva '-nál, -nél' jelentésben fordul elő (pl. Ferencní). — 3. Az -e, -je birtokos személyjel mellett az -i, -ji is használatos (pl. üvegi). A fentiekben összefoglalt sajátságok alapján Tiszabábolna népnyelvét — IMRE SAMU nyelvjárási osztályozását figyelembe véve — az Eger környéki nyelvjárástípushoz sorolom (ennek jellemzését 1. MMNyjR. 359—60), megjegyezve, hogy Tiszabábolna tájszólása délkeletről ennek a nyelvjárási egységnek a határát képezi, hiszen a szomszédos Tiszacsege népnyelvében nincsenek meg a tiszabábolnai nyelvjárásnak az előzőekben fölsorolt sajátságai, ugyanakkor erőteljes benne pl. az /, r, j nyújtó hatása és a zárt z'-zés is. Joggal sorolta tehát Tiszacsege tájszólását IMRE SAMU a közép-tiszántúli nyelvjárástípushoz (MMNyjR. 362). Nagykörű nyelvjárását még inkább átmeneti jellegűnek minősíthetjük, mint Tiszabábolnáét, ugyanis Jászság vidéki és közép-tiszántúli nyelvjárási sajátságok egyaránt jellemzik. A jászsági kutatópontok tájszólásával a következő jelenségek mutatnak rokonságot: — 1. A be igekötő e hangja általában zárt e'-vel