Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - III. Tisza menti (palócos-jászos) nyelvjárasszigetek

csak Gyöngyöspata nyelvjárásában vannak kettőshangzók, mégpedig záródó típusúak. — 4. Bizonyos igelakokban (pl. enne, megverte, törje stb.) és az egyes szám 3. személyű birtokos személyjelben (szívé, üvegé, vejé stb.) zárt é található a nyílt e-vel szemben, ugyanakkor a be igekötőben általában nincs zárt é'-zés (pl. beviszem). — 5. A zárt z-zés jóval nagyobb mértékű, mint a környező tájszólásokban. — A gyöngyöspatai nyelvjárás többi hangtani és alaktani jelensége lényegében véve megegyezik a szomszédos kutatópontok (Abasár, Ecseg, Erdőtarcsa és Hort) tájszólásával. Gyöngyöspatának a MNyA.-ban található szókészleti anyaga viszont jó néhány olyan valódi tájszót tartalmaz, amelyek a környékbeli kutatópontokon nem használatosak, ilyenek például a következők: 49. fejt; 113. szédérfa; 11 A. járomfű; 235. duda, [cső]; 453. trityi, [pantalló"]; 581. észváta; 621. natyfejű csacsogó", natyfejű csacsogó; 637. kunkóbíka; 643. drünG; stb. Ezen tájszók közül a szédérfa lexémának a gyöngyöspatai nyelvjárásban való előfordulása különösen föltűnő, hiszen — amint azt a MNyA. 113. térképlapjának adatai szemléletesen mutatják — az eperfa megnevezésére a szédérfa csak a Duna folyásától nyugatra (a Dunántúlon) és északra (Csehszlovákia területén és a Börzsöny vidékén) használatos. A többi valódi táj szó egy része olyan, hogy a nagyatlaszban csak Gyöngyöspatáról adatolható. Gyöngyöspata nyelvjárásának a fentiekben fölsorolt, a szomszédos tájszólásoktól elütő hang-, alak- és szókincstani sajátságai összességükben arról tanúskodnak — amint azt már IMRE SAMU is megállapította (vö. MMNyjR. 359) —, hogy ez a község is nyelvjárásszigetnek minősíthető. Hogy ez a föltételezés nem lehetetlen, azt — a török hódoltság utáni évtizedről szólva — SUGÁR ISTVÁN következő fejtegetése is megerősíti: „Ebben az időszakban telepedett le Patán a XVI. és XVIII. századból megmaradt törzslakosság mellé, igen sok új család, kik közül nem kevésnek utódaik ma is a helységben élnek. 1693-ban Patán találjuk már a következőket: Berecz, Bodnár, Boldog, Deme, Iványi, Kettős, Ludányi, Mészáros és Tekse. 1702-ben: Bálint, Busa, Hever, Lőrinczi, Maróth, Racskó, Rácz, Takács és Tábi családok." (Gyöngyöspata földrajzi nevei. Mátra Múzeum 9. füzet. Eger, 1966. 21.) Ugyanennek a munkának a 23. lapján pedig a következőket olvashatjuk: „A XVIII. században tovább gyarapszik a lakosság új betelepülőkkel, akik számtalan mai patai család őseivé lettek." A gyöngyöspatai nyelvjárás sajátosságait mérlegelve, s különösen a környező tájszólásoktól eltérő vonásait figyelembe véve, arra a véleményre jutottam, hogy Gyöngyöspata lakosságának jelentős része a Tisza középső folyásának vidékéről, mégpedig nagyjából Pély—Jászladány körzetéből települhetett. Bár a történeti és a nyelvészeti szakirodalomban — tudtommal — nincs adat arra, hogy Tiszakécske — pontosabban Ókécske, ahol a MNyA. anyaggyűjtése történt, — telepítés volna, néhány tájnyelvi sajátsága alapján azonban átmeneti