Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - III. Tisza menti (palócos-jászos) nyelvjárasszigetek

lipe; stb.), 12 fogalom megnevezésére egymás melletti változatként él a palóc és a környékbeli tájszólások eleme [pl. 230. gyufa, (masina); 331. cselős, csás; 348. géda, < gödöje>; 514. perc, <íz>; stb.], és mindössze 2 esetben használatos — palóc tájnyelvi változat nélkül — olyan tájszó, amelyik a környező nyelvjárásokból került be a tószegi népnyelvbe (146. záp és 538. pérge). A valódi tájszók előfordulási aránya Tószeg nyelvjárásában tehát a következő: átlagosan 10 lexémából majdnem 6 palóc eredetre utal (57,57%), 3-nál valamivel több esetben egymás melletti rokon értelmű szóként él a kibocsátó nyelvjárás és a környékbeli tájszólások eleme (36,36%), és nem éri el az 1-et (6,06%) a környező nyelvjárásokból behatolt, palócos változat nélkül álló tájszók részaránya. Összességében tehát a tószegi népnyelvben jelentős mértékű az eredeti (palóc) nyelvjárás tájszavainak megőrzése. Ez minden bizonnyal azzal függ össze, hogy Tószeg nyelvjárása kevésbé sziget helyzetű, hiszen északról olyan községek is körülveszik, amelyeknek tájnyelve palócos-jászos jellegű. Alpár nyelvjárásában 16 (51,61%) valódi tájszó őrződött meg a kibocsátó tájszólásból (pl. 35. zabja, zabja; 573. héhő; 574. héhő, héhöl; 649. kátáliná; stb.), 12 (38,70%) olyan esetet számláltam, amikor a palócos-jászos tájszó mellé a környékbeli nyelvjárások eleme is bekerült (pl. 100. mészkő, <enyv>, <faenyv >; 238. előte, tévő; stb.), és 3 lexéma (9,68%) hatolt be a szomszédos tájszólásokból: 21. (hajdina); 409. csörge és 417. <púp>. Más szóval ez azt jelenti, hogy tíz valódi tájszó közül átlagosan kb. öt a kibocsátó nyelvjárásból maradt meg, négy esetben az eredeti tájnyelvi elem egymás mellett él a környező falvakból bekerült lexémával, s csupán egy tájszó hatolt be a szomszédos területek népnyelvéből. Csépa tájszólásában kereken 10 olyan példát találtam, amely a fenti hármas tagolódást mutatja. Négy fogalom megnevezésére csak az eredeti tájszó járatos (pl. 35. zabja; 38. torzsok), öt esetben egymás melletti változatként él benne a palócos-jászos lexéma és a szomszédos nyelvjárások tájszava (pl. 9. toklássza, < dárdája>; 78. fű, gaz, < dudva >, <gyom >; stb.), és egy fogalomra csak a környező tájszólásokból bekerült tájnyelvi elem használatos (100. enyv). Szegvár nyelvjárásában 7 (31,81%) tájszó maradt meg az eredeti tájszólásból (pl. 408. pampuska; 411. sifli; 416. pille; 514. perc; 608. zeng; 649. katalina, < katicabugár>; stb.), 8 (36,36%) eredeti elem mellé a környező nyelvjárásokból került be lexémaváltozat (pl. 43. haj, <csuhé>; 48. fejt, fejt, foszt; 51. paszúr, [bab]; 64. dinkatök, patyolattök; 647. lipe, pille; stb.), és 7 (31,81%) valódi tájszó terjedt el a környező tájszólások hatására (pl. 179. marokverő; 238. előte; 247. kas; stb.). A szegvári népnyelv szókincsében tehát — amint ez a fenti számadatokból kiviláglik — az eredeti és a környező nyelvjárások valódi tájszavai éppen fele-fele arányban fordulnak elő.