Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
Magyarországi nyelvjárasszigetek - III. Tisza menti (palócos-jászos) nyelvjárasszigetek
valószínűleg a község településtörténetével függ össze, s az erősen illabiális á-zó szomszédos községek lakóinak olyan szokatlan a gyöngyöspataiak labiális a-zása, hogy emiatt a környékenpotoiak-naV csúfolják őket. — A táblázatból az is jól kiviláglik, hogy a palócságtól és a Jászságtól földrajzilag távolabb fekvő, más nyelvjárástípus közegébe került nyelvjárasszigetek különböző mértékben őrizték meg az illabiális a hangot: az alpári tájszólás jobban, mint a kiskundorozsmai és a csépai, Szegvár nyelvjárásában pedig már nyoma sincs az á-nak. A megőrzés mértéke nyilvánvalóan több tényezővel is magyarázható: például azzal, hogy egykor milyen létszámú népesség települt palócos-jászos nyelvterületről, milyen az egyes községek lakosságának kapcsolatrendszere, hogyan fogadják be a szomszédos nyelvjárások hatását stb. Dorozsma esetében az á visszaszorulásában fontos szerepet játszik az a körülmény, hogy a község napjainkra már egybeépült Szegeddel, ahová sokan járnak a faluból dolgozni, különböző ügyes-bajos dolgaikat intézni, s ez természetesen hatással van nyelvhasználatukra is. Itt említem meg, hogy JUHÁSZNÉ PELLE ILONA és JUHÁSZ JÁNOS PÁL „A kiskundorozsmai nyelvjárás magánhangzó-rendszerének fő jellemzői" című szakdolgozatukban (Szeged, 1974) viszonylag gazdag példaanyagon vizsgálták az á előfordulását, és — igaz, szándékosan olyan adatközlőket választottak, akik legjobban megőrizték a palócos nyelvjárási sajátságokat — arra a megállapításra jutottak, hogy „Azoknak az eseteknek a száma sokkal csekélyebb, melyekben a-t hallottunk illabiális á helyett, és ez a jelenség egészen rendszertelenül jelentkezik egy-egy adatközlő beszédében is. Mégis elmondható, hogy hangsúlyos helyzetben valamivel gyakoribb az á előfordulása a köznyelvi a-val szemben, mint hangsúlytalan helyzetben." (89.) Tanulságosnak ígérkezik a köznyelvi a helyén jelentkező hangváltozatok számbavétele is. A vizsgált kutatópontokon az a-val szemben leggyakrabban hosszú labiális a található, ritkábban pedig az a, a, á, a és ó variánsok is előfordulnak. Ezeknek a változatoknak a számszerű megoszlása falvanként a következő:
