Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek

mégpedig palatalizált gyinkatök hangalakban. Mivel mind a megőrzött valódi tájszók, mind pedig a környékbeli tájszólásokból behatolt tájnyelvi elemek száma elenyészően kicsi, sőt némelyiknek a besorolása az említett kategóriákba olykor eléggé bizonytalan, ezért az adatok százalékos értékelésétől bátran eltekinthettem. Mélykút népnyelvében az eredeti nyelvjárásból 24 tájszó (64,86%) maradt meg [pl. 230. gyufa, (masina); 238. tévő; 248. vöndő, vendő, véndő, véngő; 408. siska, [fánk]; 416. pille; 417. gyürke, gyürke; stb.], 7 lexéma (18,91%) mellett a Baja és Szeged környéki nyelvjárások tájszava is elterjedt (pl. a 26. tányírrúzsa, napraforgó, <rica>, < tányérica>; 150. kisefa, hámfa; stb.), 6 (16,21) fogalom megnevezésére viszont a környező tájszólásokból behatolt tájnyelvi elem használatos (pl. a 196. térképlapon: horokfa; a 457. lapon: mándli; stb.). A fenti részesedési arányok azt mutatják tehát, hogy a mélykúti tájnyelv szókészletében a valódi tájszóknak körülbelül a háromnegyed része az eredeti nyelvjárás megőrzött elemeként használatos (ezeknek kisebb hányada — mint láttuk — valamely környékbeli tájszó szinonimájaként él), s csupán negyed részt tesz ki azoknak a valódi tájszóknak a száma, amelyek a Mélykút környéki tájszólásokból behatolva váltak elterjedtté. Ha a fölsorolt nyelvjárássziget helyzetű vagy annak vélt települések tájszólásában röviden összegezni próbálom a valódi tájszók vizsgálatából adódó eredményeket, akkor azt állapíthatom meg, hogy mind a biztosan palócos-jászos eredetű Kiskunmajsa, mind a többi helység (Dávod, Kiskunhalas, Madaras és Mélykút) esetében jóval nagyobb mértékben őrződtek meg az eredeti nyelvjárás elemei, mint az föltételezhető és általánosan jellemző, hiszen — mint köztudomású — a nyelv különböző részlegei közül éppen a szókészletben mennek végbe a legnagyobb és leggyorsabb változások. Miért vart ilyen nagyfokú eltérés a várhatótól, a megszokottól? A palócos-jászos telepítésű Kiskunmajsának, valamint Kiskunhalasnak a szókincsét elemezve már szóltam annak okairól, hogy miért maradt meg arányaiban olyan sok eredeti valódi tájszó az áttelepülés után több mint kétszáz-kétszázötven évvel is. Dávod és Mélykút népnyelvében azonban magyarázatra szorul az eredeti nyelvjárás tájszavainak nagymértékű megőrződése. A szóban forgó két tájszólásban érvényesülő nagyfokú megőrző tendencia oka véleményem szerint egyrészt ezen faluk múltjában, másrészt a környező települések történeti körülményeiben is rejlik. A puszta fönnmaradásért is sokszor küzdő hazánk tájegységei közül a Duna—Tisza köze alighanem azok közé sorolható, amely a különböző háborúk s főként a török hódoltság következtében a leginkább elnéptelenedett. Az elpusztult vagy elmenekült lakosság helyére — amint már a bevezetésben is szóltam róla — részben más vidékek más nyelvjárást