Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek

majsa telepítése palócos-jászos nyelvjárásterületről is történt, joggal tekinthetjük az ütte igealakot az eredeti tájszólás megőrzésének. G) A köznyelvi -hoz, -hez, -hoz határozóragok helyén leggyakrabban a kétalakú -hó, -hő változat fordul elő, olykor a -hol, -höl megoldás is fölbukkan, pl. az 1124. térképlapon: E-17, F-22, K-7: Sándorékhó, < Sándorékhol>; E-18, E-19, E-20, F-3, F-6, F-10, F-ll, F-12, F-23, F-24, G-12, J-21, K-l, K-5, K-6, K-10: Sándorékhó; stb. H) A birtokos személyjelezésben a többes szám 3. személyű -uk, -juk és -ük, -jük helyén Kölked és Kiskunhalas nyelvjárásában az -ik, -jik hangalakú megoldás (is) használatos (pl. a 988. atlaszlapon: G-12: disznójik és K-6: disznajik, disznajuk; az 1058. lapon: G-12: fajik és K-6: fájuk, <fájik>; az 1114. térképlapon: G-12: kertyik, < kertyük>; stb.). Ez a nyelvjárási sajátság egyébként a Délkelet-Dunántúlon gyakori (vö. MMNyjR. 340—2), tehát egyáltalán nem meglepő, hogy a kölkedi nyelvjárásban is előfordul. Annál föltűnőbb viszont, hogy Kiskunhalas népnyelvében is megfigyelhető, jóllehet ez a jelenség a kiskunsági nyelvjárástípusra nem jellemző (vö. MMNyjR. 345). További vizsgálódást kíván annak elemzése, hogy hogyan kerülhettek a fajik típusú birtokos személyjeles formák a kiskunhalasi nyelvjárásba. 4. A szókincs vizsgálata során azt igyekeztem föltárni, hogy a nyilvánvalóan nyelvjárássziget helyzetű települések (Kiskunhalas és Kiskunmajsa) milyen mértékben őrizték meg eredeti nyelvjárásuk tájszavait, illetőleg mennyire tudtak behatolni ezen helységek táj nyelvébe az őket körülvevő nyelvjárások táj szavai. Ez a vizsgálódás különösen Kiskunhalas esetében látszik nehéznek, hiszen — amint már a bevezetésben említettem — a halasi népnyelv településtörténeti okok miatt több nyelvjárástípus keveredéséből alakult ki. Az is foglalkoztatott továbbá, hogy a hangtani és alaktani jelenségek elemzésének eredményeként esetleg nyelvjárásszigetnek vehető községek szókészlete mutat-e olyan elemeket, amelyek az eredeti (föltételezett) nyelvjárás megőrzött sajátságának tekinthetők, s ezáltal kisebb-nagyobb mértékben megerősítik a szóban forgó település nyelvjárássziget helyzetére vonatkozó föltételezésemet, vagy pedig megingatják azt. Ilyennek látszik Dávod, Madaras és Mélykút nyelvjárása. Mind a nyelvjárasszigetek, mind pedig a föltehetően nyelvjárásszigetnek vehető települések szókincsének vizsgálatára a tájszavak típusai közül módszertani szempontból a valódi tájszók elemzése alkalmas igazán, hiszen egyrészt jelentés szerinti tájszó alig-alig fordul elő a nagy atlaszban, másrészt viszont a rendkívül nagy számú alaki tájszó különböző sajátságait az egyes hangtani és alaktani jelenségek bemutatásakor már részletesen elemeztem. Módszertani eljárásom indokoltságát — úgy vélem — egyáltalán nem kérdőjelezi meg az a körülmény, hogy olykor némely helység népnyelvének egy-egy jellegzetes