Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek

német és szlovák telepesek kerültek a faluba, akik később elmagyarosodtak" (vö. MNyAElm. 286), joggal föltételezhetjük, hogy az ö-ző nyelvjárások vidékéről költözött magyar népesség Soltvadkertre. Legvalószínűbbnek az látszik, hogy a lakosság beszivárgása vagy a Duna mentéről történt, amely a török hódoltság idején is lakott maradt (vö. BÁRTH JÁNOS: A kalocsai szállások településrajza. Kalocsa, 1975. 18—9, 44), vagy az is föltehető, hogy még a török megszállás során Szegedről elmenekült lakosok későbbi leszármazottai települtek a községbe [a szegediek hódoltság kori kirajzására 1. részletesebben: SZAKÁLY FERENC: Török megszállás alatt (1543 — 1686). In: Szeged története 1. Szerk.: KRISTÓ GYULA. Szeged, 1983. 553—5], ugyanis már a XVIII. század második felében „A vadkerti jómód hírére nemcsak a tehetősebbek, hanem szegény zsellérek is tömegesen igyekeztek idetelepülni" (NAGY-PÁL ISTVÁN: Soltvadkert 1376-1976. 31). Kölked népnyelvében — az első csoportba sorolt helyi nyelvjáráshoz viszonyítva — amiatt gyengébb fokú valamelyest az ö-zés jelensége, mert hangsúlyos helyzetben általában nem fordul elő, pl. 620. menyét; 633. fecske; 805. enném: 814. tesz stb., de ugyanakkor asszociatív ö-zés megfigyelhető: 606. főhő, föjhő; toldalékok előtt azonban ugyanolyan gyakori, mint az erősen ö-ző településeken, pl. 478. feleségöm, feleségem; 769. mék, mégyök; 788. leszök; 804. évött; 810. visző, viszöl; stb. A harmadik kategóriába azok a községek vehetők, melyeknek tájnyelvében az ö-zés részesedési értékei 17% alatt vannak. Ide tehát a következő faluk tartoznak: Bugyi, Gyón, Madaras, Dávod, Kiskunmajsa és Mélykút. Ezekben az erősen illabiális é-ző nyelvjárásokban ö-ző szóalakok nagyon ritkán jelentkeznek, pl. a 874. térképlapon: E-18: csöpög, csepeg; E-19, F-24 és K-10: csöpög; G-13: csöpöG; K-7: csépéG, csepeg, <csöpöG>, <csöpög>; a 879. lapon: E-18, E-19, G-13, K-7 és K-10: éneköl; F-24: éneköl, [énekel] stb. Azokban az esetekben, amikor a köznyelvben e-ző és ö-ző változata is lehet ugyanannak a szónak, akkor az idesorolt tájszólásokban rendszerint az é-ző megoldás (vagy az é-ző is) használatos, pl. a 714. térképlapon: K-7: véres, < vörös >; az 1006. atlaszlapon: K-7: vedrét stb., de például a fel- igekötőben az /-lel kapcsolatos asszociatív ö-zés a gyakoribb, pl. a 900. térképlapon: E-18: fővétte; E-19: fővétte, [fölvette]; F-24 és K-10:/övé//e, fölvette; G-13: fővétte, < fölvette >; K-7: fővétte, fölvette, fölvette, fölvette stb. Néhány szóban olyankor is é-ző megoldást találunk, amikor a köznyelvben és nyelvjárásaink túlnyomó többségében csak ö-ző forma él, pl. a 251. atlaszlapon: E-18: bégre, bögre; a 765. térképlapon: E-18: mégé, mögé; E-19 és F-24: mégé; G-13 és K-10: mégé, <mögé>: K-7: mégé, < mögé > stb. Az illabiális é-zés nagyfokú gyakorisága az idesorolt községek közül — a