Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek

részét idegen nyelvű népek (szerbek, németek és szlovákok) telepítették be, más részét pedig hazánk népfölösleggel rendelkező tájegységeiről (a Palócföldről, Jászságból és a Dunántúlról) átköltözött lakosság népesítette be a XVIII. század folyamán. Az így kirajzolódó amúgy is tarka nyelvjárási képet a II. világháború után tovább színezte az a tény, hogy néhány községbe részben a Felvidékről települt át magyar nyelvű lakosság, részben pedig a bukovinai székelyek egy kisebb csoportja talált itt (Csatalján, Garán és Vaskúton) otthonra (vö. SEBESTYÉN ÁDÁM, A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig. Szekszárd, 1972. 72). A Duna—Tisza közét és érintő, a XVIII. században lezajlott telepítésekről BENKÓ a következőket írja: „Fejér, Tolna és Baranya megye nagyon megritkult — jórészt református — magyar őslakosságát a Dunántúl nyugatibb részeiről jött — jórészt katolikus — telepesek töltötték föl. Jutott azonban a dunántúli telepesekből a Duna—Tisza közére is (a kiemelés tőlem — Sz. J.), főként a Bácskába, sőt egyes csoportjaik még a Tiszántúlra is elkerültek (Orosháza, Szentetornya stb.). A Duna—Tisza közének igen sok helységét északról jött palóc, jász lakosság népesítette be (az én kiemelésem — Sz. J), pl. Félegyházát, Majsát, Dorozsmai, Adát, Zentát stb." (Nyjtört. 86.) A telepítések következménye az lett, hogy „a magyar nyelvterület jelentős részén teljesen új nyelvjárási helyzet állt elő. A belső nyelvjárasszigetek tömeges keletkezése alapul szolgált a legkülönbözőbb nyelvjárástípusok egymással való elkeveredésére, a nyelvi integráció nagymértékű megindulására. így az Alföld középső részein számos olyan „keverék"-nyelvjárástípus keletkezett, amely egyrészt kevés vagy semmi kapcsolatban nincs a saját területén korábban élt magyar nyelvjárástípusokkal, másrészt több, egymástól többé-kevésbé különböző nyelvjárási részleg korábbi nyelvi sajátosságait egyesítette úgy, hogy egyik régebbi magyar nyelvjárástípusnak sem közvetlen folytatója." (Nyjtört. 87.) BENKŐ fejtegetését jól példázza Kiskunhalas nyelvjárása, amely — eddigi tudomásunk szerint — három nyelvjárástípus egymásra hatásából alakult ki, mégpedig a telepítések révén Jászkisér és környéke palócos-jászos tájnyelvének, Baranya és Somogy megye nyelvjárásának és a Kiskunhalas környéki tájszólásnak a keveredéséből kapott sajátos nyelvjárási arculatot (vö. Nyr. XV, 25—6). Vizsgálódásomnak az a célja, hogy föltárjam azokat a változásokat, amelyek a Duna—Tisza közi nyelvjárásszigeteken az egykori áttelepülés óta mentek végbe, továbbá azokra a nyelvjárási jelenségekre is igyekszem rámutatni, amelyek bennük az eredeti nyelvjárás(ok)ból napjainkig megőrződtek. Ha történeti adatok híján némelyik kutatópontról nem tudjuk, hogy lakói honnan költöztek mai lakóhelyükre, vagy származási helyként több, nyelvjárási szempontból különböző terület is figyelembe vehető, akkor egy-két esetben arra is