Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - I. Észak- és középkelet-dunántúli nyelvjárasszigetek

miért csupán két adat van a sukorói népnyelvben a zárt z'-zésre, holott pl. Gyúrón 12, Iszkaszentgyörgyön pedig 15 példa is akad erre a jelenségre. A sukorói tájszólás ezen két sajátsága véleményem szerint csakis azzal magyarázható, hogy a község református lakossága, amelynek körében a gyűjtés történt (vö. MNyaElm. 278), erősen ö-ző — a zárt z'-zést viszont egyáltalán nem kedvelő — nyelvjárású vidékről települhetett. Ez a terület megítélésem szerint — Pátyhoz hasonlóan — a kiskunsági nyelvjárástípus északnyugati része lehetett. A dunántúli nyelvjárási sajátságok erőteljes behatolása Sukoró tájszólásába amellett szól, hogy az egykori átköltözés nagyon régen történhetett, valószínűleg valamikor a török hódoltság idején, talán éppen a törökök elől menekülve. Ennek a föltevésnek — tudomásom szerint — a történeti tények sem mondanak ellent. S talán még a szintén ö-ző nyelvjárású Komárom megyei Kocs község lakóinak egy része is a Kiskunságról menekült el (vö. FÉL EDIT i. m. 32). Még az sem látszik lehetetlennek, hogy Kocs, Páty és Sukoró egykori lakói a Kiskunság egymáshoz közeli településeiről menekültek el a török elől, s kisebb-nagyobb csoportokban ott vetették meg lábukat, ahol az — a természet adta lehetőségek, a földrajzi környezet alapján — biztonságosnak látszott. Bizonyos nyelvjárási jelenségek — főképpen a labiális ö-zés — alapján elvileg nem lehet kizárni annak lehetőségét sem, hogy Páty és Sukoró lakóinak ö-ző rétege a csehszlovákiai Szene vidékéről települt (a Szene környéki nyelvjárástípus jellegzetességeinek összefoglalását 1. MMNyjR. 345—346.) Az összes tájnyelvi sajátság vallomása azonban amellett szól, hogy a pátyi és a sukorói nyelvjárás inkább a kiskunsági nyelvjárástípussal, főképpen annak északnyugati tájszólásaival rokonítható. Mivel a máshová települt lakosság az új környezetben is meg szokta tartani felekezeti hovatartozását, ezért a Szene vidéki ö-ző nyelvjárásokkal való genetikus összefüggés kizárásában perdöntőnek látszik az a körülmény, hogy az ottani falvak — köztük a két atlaszkutatópont, Csütörtök és Réte — ö-ző magyar népessége katolikus (vö. BALOGH PÁL: A népfajok Magyarországon. Bp., 1902. 384, 391), ezzel szemben Pátyon és Sukorón csak a református vallásúak nyelvjárására jellemző erős fokú labiális ö-zés. Figyelemre méltó lehet viszont ebből a szempontból, hogy a Duna menti ö-ző kutatópontok lakossága — a többségében katolikus Fájsz község kivételével — Makádtól Szeremléig túlnyomórészt református vallású (1. részletesebben BOROVSZKY SAMU i. m. 58—157). Ez a megállapítás a Tolna megyei Gerjen és Madocsa népére is érvényes, hiszen a lakosság többsége itt is református (vö. BALOGH PÁL: i. m. 337). A pátyi és a sukorói nyelvjárás ö-zése tehát ezekkel a Duna menti tájszólásokkal való rokonságra utal. Sárszentmiklós nyelvjárásának is van néhány olyan vonása, amely kisebb-nagyobb mértékben eltér a környező tájszólásoktól. A legmarkánsabb megkülön-