Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

a fenyegető agrár-szocialisztikus mozgalmak elnyomása céljából sürgősen rekviráljon a vármegye fegyveres erőt! Igaz, hogy a politikában sok minden lehetséges, de ilyen perverz és amellett esztelen szövetkezés, mint a Justhéké — magában álló jelenség és mint ilyen, ijesztő' példánya annak az aberrációnak, amelybe egy kis képességű, de mérhetetlen dölyífel és hatalomvággyal telített államférfi eshet. Maga a Justh-párt egy része érzi a szituáció kínos és majdnem tarthatatlan voltát. Az amúgy sem nagyszámú pártból ketten (Fráter Loránd és Marcki Emil) már kiléptek. Lehet, hogy a példát még többen is követni fogják, elvégre egy szélső nemzeti sovén politikát hirdető pártra nézve mégsem képzelhető, hogy „nemzetközi" szocialistákkal és hazát tagadó nemzetiségiekkel karöltve járjon el. Erre sehol a világon nincs példa, hisze mindenütt épp az ún. „nacionalista" párt az, amely legintranzigensebb szokott lenni az ún. „intellektuálisok" internacionalizmusával szemben (1. pl. Franciaország). Csak Justh fejében férhet meg egyrészt a gyűlölet az ún. „romlott intelligencia" ellen, másrészt a barátkozás azokkal, akik az intelligencia egyedüli kultuszából már-már a hazafiúi érzetek és kötelmek megtagadásáig jutottak. A kormányra nézve, ismétlem, csak kedvező lehet az ellenzék egyik szárnyának ez a baklövése, mivel elejét veszi annak a lehetőségnek, hogy a kormány egész ellenzéke vegye fel a csatát ott, hol a döntő' küzdelmet megvívniuk kell. [...] A Justh—Bokányi féle „koalíció" meglehetős izgalomban tartja a kedélyeket. Különösen a Justh-pártban, hol többen vannak, akik csak azon „hiedelemben" maradnak benn a pártban, hogy a szövetkezés a szocialistákkal nem komoly dolog, illetve csak arra jó, hogy a párt „harcképességét" a „Bécs szolgálatában álló mungókkal szemben" fokozza anélkül, hogy ezért a párt szocialista pártnak szolgálatokkal tartoznék. A Justh-párt intelligens elemei (a vezért és fiát persze nem számíthatom ezek közé), úgy mint Bakonyi, Kelemen, és némileg még Batthyány is teljes céltudatossággal vették fel az ált., egyenlő és titkos választói jogot programjaikba, mivel ettől azt remélik, hogy különösen az utca nyomása alatt is a kormány kénytelen lesz a választói reformot illetően színt vallani, — azaz megküzdeni azzal az ultrakonzervatív-agrár felfogással, amely magában a munkapárt kebelében Tisza István és szorosabb barátai által képviseltetik. Egyszóval úgy számítanak, hogy a választói reform kérdésének előtérbe állításával meg kell bomlania a munkapárt „fiktív" egységének és már a párton belül is kifejezésre kell jutnia annak az ellentétnek, amely Tisza és Lukács felfogása és iránya között ebben a kardinális kérdésben kétségtelenül fennáll. Ebbó'l a pártszakadásból pedig nemcsak a munkapártnak, de a politikai pártoknak általában újabb csoportosulását remélik, azaz úgy okoskodnak, ha majd egyszer a nagy reform kérdése aktuális lesz, úgy ezzel szemben háttérbe szorul minden további ellentét és a pártok alakulása akként fog bekövetkezni, amint valaki a liberális (progresszív), avagy a konzervatív iránynak a követője. Ebben a számításban kétségtelenül van logika, csak Justhéban nincs, aki most sem lát messzebb orránál és az egész koncepcióból csak azt veszi ki, hogy íme megint: ünnepelt és félelmetes vezér! Persze ha majd arra kerülne a sor, hogy Batthyányiak számítása a munkapártot illetőleg beválnék,