Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

a jók is — mint pl. Andrássy — annyira gyűlölik ellenfeleiket, hogy ezen indulat behatása alatt hazafiúi kötelességeikről és államférfiúi felelősségükről is megfeledkezni képesek, ott a jóból nem sokat várhatunk, amint hogy a legkicsinyesebb személyes érzelmek és indulatok összejátszását már a bankvita folyamata alatt is tapasztalhattuk. De nem kisebbek az aggályaim a többség érettségét és magatartását illetőleg sem, hisz fájdalom beismerni vagyok kénytelen, hogy a többség szellemi és erkölcsi kvalitásai sem valami kiválóak, csakhogy itt az ellenzék „romboló tulajdonai" mint a hatalmon levők rövidlátó kapzsisága, elfogultsága és türelmetlensége jelentkezik. És épp ennél a pontnál határozottan káros Tisza nagy egyéni befolyása. Az ő jelen tulajdonaiból a t. párt egy jelentékeny része felismerni semmit sem tud, ellenben bámulja Tiszában a kíméletlen, elfogult, harcra kész, osztályérzelmektől áthatott junkert, s hogy hozzá méltónak látszhassák, politikai érvényesülését a nyers erőszakban, a gőggel és tudatlansággal párosuló „hétszilvafás" úrhatnámságban látja és keresi. Boldogan hirdetik egyesek — a jeles politikusok közül — hogy mennyi jó párbajozó van a munkapártban, kik csak a vezérek jeladására várnak, hogy „mungó" virtusuknak nyomatékos kifejezést adjanak. Fennen rebesgetik, hogy dacára a vállalt programnak, a választói reformból nem lesz semmi, mert az a kutyának sem kell — egyszóval már ma is ott tartanak, ahol a Szabadelvű Párt végső éveiben: a jól megszerzett hatalmat alaposan és cinikusan kiélvezni. Nagy államjogi vagy társadalmi problémákkal ugyan ki törődnék, amidőn annyi éjjeli mulató van Budapesten, amidőn a munka, a tanulás a nemzettel való foglalkozás oly végtelenül unalmas, ellenben a murizás oly igazi, oly tőzsgyökeresen magyar és amellett „úri,, szokás. Tisza István pedig csak azt akarja, hogy jól menjen a „magyar úriember dolga", éljen tehát Tisza és hallgassanak a „nemzetellenes doktrinőrök"! (Mindazok akik liberálisan — nem is radikálisan — gondolkodnak.) Persze Tisza maga ezt nem így akarja és nem is így gondolja, de hát így fogják fel ők a Csúzy Palik, Podmaniczky Bandik, Molnár Viktorok, Voinits Sándorok stb. Épp ezért félek, hogy nyugodt, céltudatos és komoly munkát ezekkel a pártelemekkel nemigen lehet csinálni, s hogy ha az ellenzékkel boldogulnánk is, úgy az ő céltévesztett türelmetlenkedésük és kapkodásuk fogja a helyzetet felborítani. Hisz már most is egyre hangoztatják, hogy az ellenzékkel le kell számolni, meg kell küzdenünk a csatát, s ha másként nem megy, úgy ki kell őket hajigálni. Egyelőre örömmel konstatálom, hogy a bankvita március 9-én végetért, s hogy ily formán az a nagy kérdés, amely egy hosszú válságnak volt a kiindulási pontja, végre is elérkezett a nyugodt megoldáshoz, persze egészen másként, ahogy ezt egy évvel ezelőtt Justhék elképzelték volna. Még élénk emlékemben áll 1909. dec. 22. vagy 23-án az az ülés, amelyben túlnyomó nagy többséggel (nagyobbal, mint ma a közös bankot), elfogadta a Ház a Holló által beterjesztett határozati javaslatot, amely mintegy az önálló bank 1911. jan. 1-ére való felállításához szegezte a „magyar politikai élet becsületét" és amidőn az Alkot mánypártot majd megkövezték azért, amiért útját szegte szavazatával a nemzeti akarat „egységesen parancsoló fellépésének." Justh akkor Bécsbe volt menendő és sokat kifejezni akaró mosollyal tárgyalt Lukáccsal az önálló bank megvalósítása érdekében, ugyanazzal a Lukáccsal, aki tegnapelőtt alig győzte a halottai -