Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

hogy a bank „ex-lexbóT valami szörnyű felfordulás keletkezhetik. Azt persze nem akarja elhinni, hogy ez a felfordulás csakis egy Polónyi rabulisztikus beszédében fog kifejezésre jutni. így állván az dolog, nem is volt valami meglepő', hogy a provizórium javaslata az ellenzék részéről épp oly ellenzésben részesült, mint maga a bankjavaslat, s hogy ezért már a vita első' napján is nyilvánvalóvá lett, hogy a provizórium javaslatból dec. 31-ig törvény semmi esetre sem lesz.f...] A karácsonyi szünet egyébként mindössze csak 10 napig (jan. 3-ig) tartott. Ezen napok alatt esett a delegacionális II. ülésszak megnyitása, amely elé különös érdeklődéssel azért néztek, mivel Ő Felsége a király megbízásából a Trónörökös-Főherceg lett a megnyitásra delegálva. A Főherceg nálunk teljesen ismeretlen, alig fordult meg körünkben, közjogi nyilvános funkciót pedig nem teljesített. Idejövetele tehát az „érdekes nóvum" hatásával bírt. A Főherceg szereplése és fellépése általában simán folyt le, tapasztalták, hogy bírja a magyar nyelvet, modorát fesztelennek és barátságosnak találták, és így a látogatás már már zavaró incidens nélkül múlt volna el, ha egy igen ügyetlenül elhelyezett újságkommünikével a közvéleményt nem izgatták volna fel. Mi sem jellemzi inkább az „ügyetlenséget" annál a körülménynél, minthogy a közlemény közzétételét tulajdonképp megnyugtatásra, a kedvező hangulat felkeltésére szántuk, s ezért abban, hogy a közvélemény éppen ellenkezőleg fogta fel a dolgot, csak azt az egyet lehet látni, hogy aki a közleményt közzétette, nem ismerte kellőképp a közhangulatot irányító lelki rugókat. A közlemény ugyanis a miniszterelnöknek a trónörökös előtti audienciájára vonatkozott, amely audiencia kapcsán a Főherceg azt a kijelentést tette volna: „amenynyiben Magyarország a monarchia védereje szempontjából szükséges áldozatokat meg fogja hozni, úgy Magyarország kétségkívül vissza fogja nyerni nagy politikai presztízsét és tekintélyét, melyek a múltban némiképp csorbát szenvedtek. A főherceg igen örülne, ha ez a presztízs tényleg helyreállna." Kétségtelen, hogy a közzétételnek az volt a célja, hogy megrögzítse a Főherceg azon óhaját, hogy Magyarország presztízse és tekintélye minél nagyobb legyen, és ezzel megcáfolja mindazon híreszteléseket, melyek szerint a trónörökös Magyarország iránt nem viseltetnék jóindulattal, s hogy a dulaisztikus alkotmány a Főherceg uralkodása alatt esetleg veszélyeztethetnék. [...] A kommüniké közzététele azonban célját tévesztette, mert a közhangulat nem megnyugvást, de izgalmat merített belőle, s nem azt olvasta ki a kommünikéből, ami kedvező, hanem csupán azt, hogy a trónörökös a nemzet tekintélyét csak addig hajlandó elismerni, amíg a nemzet a véderőnek (azaz a császárnak) megadja mindazt, amit a monarchia nagyhatalmát képviselő császár megkíván. Részemről persze abban sem látok semmit, hogy a trónörökös mint leendő uralkodó érdeklődik a monarchia legvitálisabb kérdése iránt, s hogy tudva azt, miszerint az érdekek kielégítése Magyarország alkotmányos hozzájárulását is igényli, nyomatékosan annak a reményének is kifejezést ád, hogy Magyarország, mint a monarchia egyik egyenjogú faktora, nem fog elzárkózni azon áldozatok meghozatalától sem, melyeket a monarchia keretén belül — önmagának is megad. Ámde ez a „józan" dualisztikus és monarchisztikus felfogás ma minden, csak nem rokonszenves, ellenzékünk és a közhangulat nyakig benn van a régi gravaminális politikában, ebben és csak ebben látva a hazafiúi