Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

maga eljárásának „precedense által is" igazolt indokait és ennek alapján reméli, hogy a ház az Ő eljárását helyeselni és igazolni fogja. A ház október 26-án tartott ülésén tisztázást nyert a Berzeviczy által oly érzékenyen felfogott vitás kérdés oly formán, hogy minden maradt a régiben, azaz de facto Láng eljárása lett helyeslőleg akceptálva, anélkül azonban, hogy Berzeviczy dezavuáltatott volna. Az ellenzék előre hirdetett nagy csatározása kimerült Polónyi egy nagyon kabalisztikus felszólalásában, melynek voltak jó és voltak rossz részei és mely felszólalás végeredményében oda konkludált, hogy most már utólag a ház plénuma döntsön, mint kompetens fórum, a horvátok lemondása ügyében, mégpedig oly formán, miszerint tekintettel a fennforgó pol. körülményekre, a nem kellőképp indokolt lemondást a ház tudomásul nem veszi. Polónyi ugyanis azt vitatta leginkább, hogy mivel a ház együtt van — nincs fix napra elnapolva — illetve okt. 10-én is együtt volt, amidőn a horvátok lemondása felett határozni kellett, a delegáció illetéktelenül járt el akkor, amidőn, az „együttlevő ház" helyett ő döntött a lemondások el- illetve el nem fogadása felett. Polónyi ezen okfejtése határozottan téves, amint azt már fentebb is kimutattam, a ház többsége is így vélekedett, mivel Polónyi indítványát mellőzve, az elnöki előterjesztés felett jóváhagyólag napirendre tért. Legkiemelkedőbb pontja volt a gyűlésnek a Lukács által előterjesztett 1911. évre szóló pénzügyi expozé, amely bár feltárta pénzügyi helyzetünk súlyos és feszült voltát, mindazonáltal némi felesleget helyezett 191 l-re kilátásba (58 ezer korona). Hogy államháztartásunk egyensúlya egyrészt csakis a legkörültekintőbb takarékosság útján tartható fenn, hogy másrészt a növekedő' igények előbb v. utóbb újabb jövedelmi forrásokat fognak igényelni az bizonyos, és Lukács dicséretére vált, miszerint ezen körülményre nyíltan és leplezetlenül reá mutatott. Úgy hiszem, hogy a szesz és a petróleum (gyártási) monopóliumra gondolnak és tudomásom van arról, hogy Széli K. a budget tárgyalása kapcsán ily értelemben fel is kíván szólalni. Szegény öreg úr, hiába csak meg van gyengülve és most már teljesen rabja szerfeletti hiúságának, amelynek most ezáltal kíván hódolni, hogy Ő legyen az, ki az államháztartás megmentéséhez szükséges javaslatokat kezdeményezze, mert amint Ő mondja, „Ő mentette meg az államháztartást 1875-ben is, így tehát az Ő hivatása, hogy most is Ő lépjen fel, mint a „mentó'eszme egyedüli és kizárólagos birtokosa." A miniszterek tudomással bírnak Széli tervéről — helyeslően fogadják — a szegény öreg úr pedig egészen beleélte magát ebbe a szerepébe és készül a világot ékesszólásával és tudásával meglepni. Őszintén szólva félek, hogy maga a felszólalás fiaskó lesz, s hogy épp e beszéd kapcsán fog nyilvánvalóvá válni az a fokozatosan terjedő ború, amely Széli szellemét mindinkább elhomályosítja. 28-án

50 folytak le Horvátországban a választások. Bár a bán (unionista) határozott sikeréről szólani nem is lehet, annyiban azonban a választási eredmény mégis kedvezőnek mondható, mivel véget vetett a horvát—szerb koalíció abszolút többségének. A koalícióhoz tartozó képviselők ma már csak a legnagyobb párt-töredéket képezik, azaz hogy relatíve a legszámosabb csoportot alkotják a tartománygyűlésben, ámde velük szemben a bánnak is megvan a maga pártja (kb. 20), míglen Rauchnak annak idején nem sikerült egyetlen egy kerületet sem elhódítani. Mivel pedig a bánnak kezdettől fogva az képezte törekvését, hogy a horvát—