Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

kalmazta ideáljait akkor, amidőn azok gyakorlati alkalmazásához megvolt a Függetlenségi Párt többsége, megvolt a kormánya és mégis ezen idő alatt arról győződhetett meg a nemzet, hogy ékesszóló frázisai a tettek, alkotások mezején csába ködképek. Ezzel a realizmussal szemben nem könnyű az ellenzéki Apponyi szerepe, s bár szónoki tornákban élete végéig babérokat fog aratni, a gyakorlati politika terén maradandót aligha fog alkotni. A parlamenti tárgyalásoktól távol Andrássy is megnyilatkozott egy politikai interjú alakjában. A Magyar Hírlap hasábjain ismertette politikai felfogását illetve az okokat, amelyek őt a kormánytól és pártjától távol tartják. Andrássy, három indokot hoz fel az ismert személyi momentumokon kívül: a) a. katonai programot. Andrássy ezzel nemcsak mint miniszter, de mint politikus is leszegezi magát ismert katonai követelései mellé és a századnyelv behozatalát most mintegy „sine qua non-jának"

37 állítja fel az ő hadügyi politikájának. Ezzel, bár nagyon szeret konzekvensnek látszani, ismét ellentétbe jön önmagával, mert kérdem, ha valaki így gondolkodik egy nagy fontosságú kérdésben, úgy miért nem ragadta meg azt a kínálkozó alkalmat, mely előtte állott és miért szegte meg azt a kötelességét, mellyel mint pártvezér pártja irányában tartozott. Ha az volt Andrássy meggyőződése, hogy a katonai programja nélkül nincs és nem lehet békés kibontakozás, úgy miért nem tette ezen programját pártja határozatává, miért nem kísérelte meg a parlamenti küzdelmet elveiért azokkal, akik négy éven át híven és becsülettel követték? Pedig tudvalevően Andrássy ennek épp ellenkezőjét cselekedte, ő volt az, aki támaszkodva Hadik brutális intrikáira és néhány személyes hívének feltétlen behódolására, az Alkotmánypártot a szó szoros értelmében szétugrasztotta, nem törődve hívei zömének ellenkező óhajával, nem törődve sorsukkal, jövendőjükkel és csak egy célt látva néhány intimusával egy exclusív selekt fraktio-t

38 alkotni és a profánum vulgus-t

39 a szárnyaira bocsátani. Ha februárban Andrássy egy határozott hitvallást tesz, úgy az Alkotmánypárt 9/10-ed rész vele tart és nem törődve a pillanatnyi sikerrel önzetlenül követte volna, amint követte már 5 éven át. Andrássy azonban — akiről most kiderül, hogy egy fontos kérdésben egészen különálló álláspontot foglal el — a leghevesebben tiltakozott az „ellenzéki álláspont elfogadása" ellen, só't nem egy ízben kijelentette azt is, hogy ha kell, inkább egészen félrevonul, semhogy a 67-es kormánynak ellenzéket csináljon. De hogy Andrássy februárban jórészt csak személyes motívumok által vezéreltetve idegenkedett Lukácstól és Khuentől, kitűnik még abból is, hogy februárban tárgyalásokat folytatott Tiszával, vegye át a kormányt Khuentől, amely esetben — ha nem is aktíve, mint kormánytag — de mint politikus hajlandó őt támogatni és részére az egész Alkotmánypárt csatlakozását is kilátásba helyezte. Pedig Tisza nem állott az Andrássy-féle katonai program alapján, dacára annak, hogy Andrássy ezen taktikáját helyeselte mindaddig, míg ebben egy „módust" látott a bonyolult helyzet békés megoldására, különösen pedig Kossuthék „megszelídítésére", illetve bevonására. Ez volt a helyzet és ez felelt meg tényleg Andrássy katonai programja kiindulási pontjainak és eredeti célzatának. Mert vajon miből indult ki az Andrássyféle akció? Tudvalevő, hogy a választói reform javaslatát 1908. novemberében (elkésve) terjesztette a ház elé. Akkor, amidőn a Justh-féle bank-agitáció már