Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Bevezető: Návay Lajos élete és politikai pályája
1911. november 9-én délután az Andrássy Gyula, Kossuth Ferenc, Károlyi Mihály, Justh Gyula, Rakovszky István alkotta ellenzéki delegáció már kipréselt Návayból egy olyan szóbeli ígéretet, hogy a házszabályok kezelésénél az „általa 6 év óta alkalmazott gyakorlatához fog ragaszkodni." Az ellenzék vezetó' politikusai egyoldalú jegyzőkönyvben rögzítették a hallottakat — Návay nem volt hajlandó semmit sem aláírni — és vállalták pártjaik megnyugtatását. 67 Návay Lajos elnöklésének fél éve — amelyről naplójában részletesen beszámol — a Munkapárt utolsó kísérlete az ellenzék obstrukciójának békés úton való megszüntetésére. Kossuthék és Andrássyék leválasztása a rezolúcióban 68 megjelölt engedménnyel a szélső harc álláspontjára helyezkedett Justhéktól, ez volt a Khuen-kormány célja és egyben utolsó lehetősége, hogy a Tisza-irányzatot a normális parlamenti viszonyok helyreállításával kielégítse. A terv kezdetben sikeresnek látszott, a király azonban márciusban — Khuen minden érvelése dacára — elutasította a rezolúciót: főhadúri jogainak sérelmét látta abban, hogy a póttartalékosokat nem hívhatná be a képviselőház által meg nem szavazott újoncok pótlására. Khuen lemondott, amikor azonban a megígért rezolúció nélkül vállalt ismét kormányt, ez egyszerre összeforrasztotta az ellenzéket. Andrássyék és Kossuthék, akik becsapottnak érezték magukat, ismét szövetségre léptek Justhékkal és most már elkerülhetetlennek látszott a végső összecsapás. Návay Lajos három hónapi türelmi idő után nyúlt először erélyesebb rendszabályokhoz. 1912. február 28-án elvetélt kísérletet tett a technikai obstrukció megszüntetésére: megtagadta a szabadságkérelmek feletti szavazásokat és kijelentette, hogy nem ad többet engedélyt napirend előtti felszólalásokra. Több se kellett az ellenzéknek: megkezdték az elnök személye elleni támadást, amely néha olyan szenvedélyes és durva volt, hogy minden percben dulakodástól kellett tartani. Volt úgy, hogy Návay izgalmában egyszerűen otthagyta az üléstermet. Március másodikán az ellenzéki képviselők egy csoportja az elnöki emelvényre rohant és megrongálta annak korlátait. Nyilvánvaló lett, hogy félrendszabályokkal az obstrukciót nem lehet letörni. Vagy tűrni kell, vagy egyetlen radikális házszabálysértéssel kell lehetetlenné tenni. Návay azért nem vállalta az erőszakot, mert felt, hogy az politikai halálát okozhatja, amelyből csak egy Tisza kaliberű politikus tud feltámadni, ő nem. Ezzel Návay presztízse az erőszak mellett döntő Munkapártban is jelentősen csökkent, már csak egy feladatot szántak neki: Tisza házelnöki megválasztásának lebonyolítását. Khuen második és végleges lemondását követően Lukács László került a miniszterelnöki székbe. A kompromisszumos tárgyalások nagymestere székfoglalójában hiába ígérte meg a liberális és demokratikus szellemben, a fokozatosság elve alapján elkészítendő új választójogot, Justhtal nem tudott zöld ágra vergődni. Behódolt Tisza irányzatának, akit 1912. május 22-én az ellenzék meglepően csekély ellenállása közepette választottak meg az országgyűlés elnökévé. Tisza június 4-én végrehajtotta azt, amire már hónapok óta készült: az ellenzék minden tiltakozása ellenére megszavaztatta a véderőtörvényt a többséggel. A tumultuózus jelenteket produkáló ellenzék hangadóit rendőri segédlettel távolította el az ülésteremből, majd jórészüket hosszabb időre kizáratta a ház
