Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
Az erőszak még nem következett be, ellenkezőleg, a ház pünkösdi szünidejét már ma 24-én (pénteken) megkezdte. [...] A pünkösdi ünnepek alatt és utána tárgyalások folytak az ellenzék egyes pártjai között avégből, hogy egy közös programot alkotva, egyrészt erősbítsék az „ellenzék" súlyát, másrészt egy „tárgyalási" (béke) alapot teremtsenek egy esetleges pártközi megállapodás létrehozatalához. Jellemző, hogy a közvélemény nagyrésze elsősorban a béke előkészítését látta az ellenzék tárgyalásaiban, holott nézetem szerint a fő cél kezdettől fogva nem ebben, hanem a további küzdelem megerősítésében volt keresendő. [...] Az a program, amelyet az ellenzék kidolgozott és amelyet a június l-jén tartott ülésen Kossuth terjesztett a ház elé — mintegy újabb koalíció tb. vezére —, nem alkalmas arra, hogy a helyzet szanálásánál mint „aktíva" szerepeljen. Értem ezt nemcsak a választójogi reform programjára, mely nem egyéb, mint egy összehevenyészett vázlata a különböző eszméknek és irányzatoknak és mely mint ilyen épp oly kevéssé tekinthető egy kidolgozott és komoly elaborátumnak, minthogy nem volt ilyennek tekinthető Lukács „komplikált" javaslata sem, de értem különösen azokra a propozíciókra nézve is, amelyek a véderő-törvényjavaslat kapcsán tétetnek. Ezek a propozíciók olyanok, mintha a véderőjavaslatokat nem is tárgyalnánk már 11 hónap óta, mintha nem lett volna rezolúció és Auffenberg-válság, mintha mindaz, ami 1911 júliusa óta történt, nem lenne egyéb farsangi komédiánál, amelyet az ember mindaddig újra elkezdhet, amíg van aki az effajta komédiákon elmulat. Az ellenzék olyasmit kíván a többségtől, ami a többségi önérzettel egyenesen összeegyeztethetetlen (a javaslatok visszavonása és hosszabb provizórium). Azt kell látnom, hogy az ellenzék teljes tudatában a helyzet fonákságainak, csak ürügyet keresett arra, hogy a többség ellen egy koncentrikus támadást szervezzen és e támadást — propozíciói elutasíttatásával — plauzibilissé tegye. Az ellenzék máris azt hangoztatja (mégpedig minden árnyalatában), hogy amennyiben a kormány propozícióit mellőzi, úgy a véderójavaslatok ellen minden rendelkezésre álló parlamenti fegyverrel fogja az egységes küzdelmet felvenni, illetve folytatni. Ebben az obstrukciónak egy oly egységes bejelentését látom, mely e tekintetben messzebb megy mindannál, amit eddig és ezen küzdelem alatt ezen a téren már tapasztaltunk. [...] Premisszáimban nem csalódtam. Még tegnap este a munkapárt körében (június 2.) felolvastatta Lukács válaszát az ellenzék propozicióira. A válasz ügyes és a helyzetnek megfelelő volt. A választójogban Lukács meglehetős tág határok között mozog, nem zárkózik el a demokratikus reform sürgős, (de nem elhamarkodott) megoldása elől, nem állít fel semmi irányban „tilalomfákat", viszont nem hajlandó az ellenzék propozícióit elfogadni. A véderőkérdésben a válasz annál kategórikusabb, amennyiben a normális parlamenti állapotok előfeltételeként a véderójavaslatok mielőbbi letárgyalását, illetve elfogadását állítja fel, és mindössze csak annyi koncessziót tesz, hogy az elfogadott véderőjavaslat életbeléptetését hajlandó 1913. február 1-jéig elhalasztani, hogy ezáltal is garanciát nyújtson arra nézve, hogy a véderőreform elfogadásával nem akarja a választói reform megvalósítását elhalasztani.
