Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

(amit sokan büszke következetességnek tartottak), az nem lehet hivatott a vezérszerep betöltésére. [...] Volt olyan pillanat, amidőn a körülmények összetalálkozása kedvezett volna Justhnak és amidőn módot találhatott volna arra is, hogy a maga „liberális" programját a megvalósítás stádiuma felé vezethesse. Magam is egy levélben fordultam hozzá februárban, amidőn kértem, hogy tegye kellő belátással lehetővé, miszerint a liberális áramlat a túlzó konzervatívokkal szemben megerősödjék. Akkor Khuenben is megvolt erre a kellő hajlandóság, s ha J. Gyulában csak egy mákszemnyi lett volna az államférfiúi kvalitások ból, úgy készséggel megragadta volna ezt a kínálkozó alkalmat arra, hogy a békére hajló többség ezen hajlandóságainak felhasználásával a liberális programot tegye a Khuen-kormányzat létének alapjává. De Justh semmit sem látott és a maga nagyzási hóbortjának a behatása alatt olyasmiket követelt, ami a tárgyalásokat vele „ab ovo" lehetetlenné tette. Az ezután következő események (rezolúció, Auffenberg) azonban újból megmentették Justhot és végre is oda fordult a helyzet, hogy április havában a Khuen-kabinet bukásakor azzal is dicsekedhetett, hogy lám politikámnak máris van egy nagy eredménye: megbuktattam (vagy megbuktatni segítettem) a Khuen-kabinetet. Következtek a Lukács-féle békekísérletek. Akkor sem csináltam belőle titkot, hogy nem mindenben osztom Lukács taktikáját, s hogy különösen vál.jogi tervezetét sikerültnek én sem találom. Ámde a további tárgyalások alapja és lehetősége meg volt adva, főleg Lukáccsal, aki talán túlságosan is hirdette, hogy nem ragaszkodik kibontakozási tervezete minden részletéhez. Amidőn pedig Lukács azt az eszmét is felvetette, hogy egy „átmeneti" megoldással kb. egy évre elhalasztja a végleges véderójavaslatok életbeléptetését, akkor inkább attól kellett tartani, hogy ez a megoldás már több lesz annál, mint amit a többség önérzete kibírhat. Justh azonban egyes részleteken fennakadva nem látta át az egészet, nem látta át, hogy ez az első lépés okvetlenül maga után vonja a végleges és reá nézve is kedvező kiegyezést, s hogy ebbe a békébe belemenve nem ő lett volna az, aki hirdetett elveiből a legtöbbet lett volna kénytelen feláldozni. Ellenkezőleg, a tárgyalások még csak növelték féktelenségét, a húrok végső megfeszítésében vélte követendő taktikáját látni, feledve, hogy mindennek e világon megvan a vége, így a többség béketűrésének is, amellyel 10 hónap óta durván visszaéltek. Az erőszaknak ezért el kellett következnie, de az erőszak elkövetkezésében az egyedüli és mindenesetre a fő felelősség Justhot terheli, aki olyan helyzetet teremtett, hogy a többségnek nem volt már más választása, vagy a kisebbséget letörni, vagy a kisebbség előtt (saját megsemmisülésével) kapitulálni. Nem tudom mi jogon és mi alapon képzelhette az „önérzetes" Justh, hogy ez utóbbi fog bekövetkezni, akkor amidőn más részről épp ő hirdette — egész az oktalanságig —, hogy elveikből sem ő, sem pártja nem engedhetnek. [...] Érdekes Apponyi mai szereplése is. Már most is fenyegetőzik a parlamenti erőszak ellen és hirdeti, hogy egy esetleges erőszak esetén rögtön csatlakozni fog a szélső ellenzék akciójához. [...] Megválásom az elnöki állástól szépen ment. Felülmaradtam azokkal szemben is, akik a munkapártban az utóbbi időben már türelmetlenkedtek és