Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

V. 20. Az utolsó sorok írása óta a helyzet tényleg olyaténképp alakult ki, hogy e percben ott van lemondó levelem Beöthy alelnök kezében, aki a levél publikálását akkor fogja megejteni, ha ennek szükségét látja. Ha a publikálás bekövetkezik, úgy kétségtelenül igen izgalmas napok előtt állunk, mivel lemondásom után már nem következhetik egyéb, mint az elszánt végső harc. Hogy ennek így kell lennie, kifejezésre jut már abban a tényben is, hogy utánam Tisza István az elnökjelölt, tehát az a férfiú, aki „az erőszak teóriájából" a maga és párthívei számára dogmát csinált. Minthogy ezt az ellenzéken is nagyon jól tudják, természetes, hogy Tisza elnöksége ellen a legnagyobb vehemenciával állást foglalnak, így kétségkívül mindent el fognak követni abból a célból, hogy Tisza elnökké leendő megválasztását minden eszközzel meggátolják. Feljegyzéseim tanúskodnak arról, hogy ez a nehézség már az elmúlt novemberben is fennállott, s hogy jórészt ennek a nehézségnek volt tulajdonítható, hogy az utolsó percben Tisza helyett én lettem Berzeviczy utóda. Az akkori nehézséggel szemben a „mai helyzet" annyiban kedvezőbb, hogy míg novemberben nem volt alelnök, aki az elnökválasztás erőszakos keresztülvitelére vállalkozott volna, addig ma mindkét alelnökben meg van a hajlandóság arra, hogy ezt a lépést a maguk felelősségére megkockáztassák. Más kérdés persze az, hogy milyen sikerrel, mert a vállalkozás ezen része is meglehetősen nehéz, alelnökeink pedig nem éppen kiváló (elnöki) kvalitások. Beöthy egész ereje dzsentris snájdigságában rejlik. Ő típusa annak a tehetséges, de egyébként kissé léha és tanulatlan magyar úri elemnek, amely elemtől várja Tisza István a „történelmi tradíciók" fenntartását. Jankó vich épp az ellenkezője. Ő is előkelő dzsentri, de külföldiesen tudákos, pozitív tudása mellett az „élet praxisában" meglehetősen gyámoltalan a dilettáns tudós félszegségével. Őt abszolúte képtelennek tartom a nehéz feladat sikeres megoldására, annyira hiányzik belőle a gyors „feltalálási" képesség. Az eredményt egyedül Beöthy biztosíthatja, kinek előnyére szolgál, hogy a „tudás" nem terheli elhatározó képességét, továbbá az is, hogy Tisza hű bajnoka, aki Tisza érdekében és parancsára „mindenre", talán még komoly gondolkodásra is képes. Nincs kizárva azonban, hogy lemondásom bejelentése esetén olyan kavarodás támad, amely a helyzet eldőltét — még az elnökválasztás ténye előtt — megérleli. Az bizonyos, hogy ez a harc döntő lesz, bár több mint valószínű, hogy a harcban kapott sebek mindkét részen olyan mélyek lesznek, miszerint a küzdő felek harcképtelensége mindkét részről be fog következni. Veszélyben forog nemcsak a magyar parlament tekintélye (ha erről ugyan még szólni lehet), hanem alkotmányos életünk egész alakulata is. Ha az új elnök radikális gyorsasággal tud eljárni, úgy egy eredmény biztosítható lesz, ti. a véderőjavaslat elintézése. Ez már magában véve is nagy dolog, ha meggondoljuk, hogy a véderő kérdése évtizedek óta inficiálja politikai életünket. Azt a reményt azonban, amelyet Tisza és részben Lukács is táplál, hogy az ellenzék letörése után a többségi uralom zavartalan és produktív korszaka következik, osztani nem tudom, sőt ellenkezőleg azt hiszem, hogy a fent jelzett eredmény után egy olyan mérvű felfordulás fog következni, amely aligha-