Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
a polgári hatóságok jogkörét megszűkítse, hanem azért, hogy a polgári hatóságokkal közreműködve a magyar államnak segédkezzék a magyar állam akaratával kiállítandó újoncok besorozásánál és beosztásánál. Igazán csodálatos, hogy oly kiváló államférfiú és jogász, mint Apponyi ilyen kicsinyes kérdésekkel hozakodik elő. [...] Feltűnő volt Apponyi beszédében, hogy egy szóval sem tett említést a véderővel kapcsolatos anyagi terhek csökkentéséről. Ez a pont eddig a „Kossuthpárt" valamennyi megnyilvánulásában benne foglaltatott. Beszéde után Apponyi úgy nyilatkozott, hogy ez feledékenységből történt, amit elhinni kissé bajos. Valószínűbb inkább, hogy Apponyi, ki pénzügyi dolgokban nem jártas, nem akart nézeteket és véleményeket kockáztatni azok horderejének ismerete nélkül. Talán már arról is meggyőződött, hogy az anyagi terhek csökkentését könnyű hirdetni, de nehéz megjelölni a módot, mellyel a csökkentés a szükségesnek jelzett fejlesztés keretén belül eszközölhető lenne. Apponyi beszédére ma (január 26.) „ráduplázott" a Kossuth-párt egy jeles tagja Barabás, aki pártja nevében szükségesnek látta kiegészíteni a vezér által előterjesztett „posztulátumokat". Ezzel ismét előtérbe helyezte a „vér- és pénzáldozat" lényeges csökkentésének a feltételét, ami természetesen egy nagy „tehertöbbletet" jelent az Apponyi által előterjesztett békepontozatokkal szemben. Szokásos módon a t. Kossuth-párt ismét kertelni kezd és a „pótbékepont" felállításával megint csak egy esetleges alkalmat teremtett arra, hogy a tárgyalások sikerét meghiúsítsa, feltéve, ha ezt a pillanatnyi népszerűség úgy kívánná. Apponyi Bécsben volt és így nem tudni mennyi közvetlen rész illeti meg abból, amit Barabás ma mondott. Az tény, hogy Barabás határozati javaslatát a Kossuth-párt oszlopos tagjai írták alá. Ezek közül többen olyanok is, akik feltétlenül Apponyi vezérségére esküsznek. (A volt Nemzeti Párt tagjai.) Kuriózum a dologban az is, hogy Barabás úgy beszélt az Apponyi által „kifelejtett feltételről", mint a „tárgyalások" alapfeltételéről, ami annál feltűnőbbé teszi a vezér feledékenységét, mert Barabás szerint nem egy részlet —, hanem egy alapkérdésről van szó. Az igaz, hogy Apponyi beszéde óta 3 nap múlt már el és ezen három nap alatt alkalmuk volt a justhistáknak, hogy a „testvérpárt" lelkiismeretére hassanak. Feltűnő volt, hogy Polónyi mennyire örült Barabás „hazafias" és „határozott" fellépésének. A szerzői hiúság tükröződött vissza a „jeles" férfiú rokonszenves ábrázatán. Mindezekből azt a tapasztalatot nyertük, hogy „ilyen" hadviselő felekkel a békekötés felette nehéz, mert hiányzik a megbízható alap, amelyre a számításokat felépíteni lehetne. Részemről a békés kibontakozás lehetőségét örömmel üdvözöltem, nemcsak szubjektív indokok miatt. Meggyőződésem, hogy az ország békés fejlődése nem biztosítható másként, csak ha a többség minden erőszakos lépéstől tartózkodva a megegyezés lehetőségeit keresi. A nyáron én már taktikát vallottam, s azt találtam volna helyesnek, ha a többség a passzív rezisztencia álláspontján kitartva mintegy rákényszerítette volna az ország közvéleményét az obstruálás megismerésére, tehát megútálására. Egész nyáron ebben az irányban iparkodtam befolyást gyakorolni, és ma is nagy hibának tartom, hogy a többség nem tudta az eseményeket kivárni, hanem már szeptember második felében arra
