Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Bevezető: Návay Lajos élete és politikai pályája

Tisza, túlbecsülve pártja erejét és egységét, valamint az ország közhangulatát, 1904. októberében az ún. „ugrai levelében" ismét előtérbe állította a házszabályok megszigorításának kérdését. A november 15-én beterjesztett javaslatot (lex Dániel) 18-án a képviselőházi többségre támaszkodva az ún. „zsebkendő szavazás" útján elfogadtatta. A „képviselőházi puccs" óriási felháborodást keltett országszerte, majd a pártkeretek eltolódását és a Szabadelvű Párt bomlását eredményezte. Az országos politikai élet eseményei a Csanád megyei pártéletet is átformálták. Mint Návay Lajos és Justh Gyula kapcsolatában is láttuk, a megyei szabadelvű és a függetlenségi párt között nem folyt késhegyig menő küzdelem, hiszen a megyei 67-es párt erős nemzeti érzése kétségbevonhatatlan volt. A közös platformot növelte az 1903. év eseménye (chlopy-i napiparancs), melynek kapcsán a Szabadelvű Párt rezolúciója hangoztatta, hogy a nemzet jogos kívánságainak kielégítése nélkül sem a béke, sem a 67-es alap fenntartható nem lesz.

38 A pártközi békekötés (1904. március) és a kilences bizottság programjának publikálása átmenetileg megerősítette a megyei Szabadelvű Párt egységét és helyreállította megtépázott tekintélyét. A helyi szabadelvűek Tisza „ugrai levelét" is elfogadták, sőt támogatták azzal a kikötéssel, hogy a házszabály-revízió nem történhet a házszabályok sérelmével. Érthető ezek után, hogy a „zsebkendő szavazást" követően az országos átlagnál erőteljesebben indult meg a megyében a Szabadelvű Párt bomlása. Návay Lajos az elsők között lépett ki. Elhatározását azzal indokolta, hogy bár a 67-es alapnak most is híve és az is marad, nem helyesli Tisza politikáját és meggyőződésével a disszidens szabadelvűekhez csatlakozik. A következő megyegyűlésen a függetlenségiek teljes számban résztvettek, és kihasználva a szabadelvűek gyengeségét, mindenben keresztülvitték akaratukat. Ez volt az utolsó közgyűlés, amelyben még fennálltak a régi pártkeretek. Ezt követően felgyorsult a Szabadelvű Párt bomlása, és az új választások kiírásakor (1905. január) már látszott, hogy nem lesz olyan párt, amely az egyesült ellenzék győzelmét még csak kétessé is tehetné. A január 26-án megtartott választások mindenben igazolták az új közhangulatot — már amennyiben a választási jogosultsággal rendelkező vékony réteg esetében ilyenről szó lehet. Justh Gyula (Makó), Návay Lajos (Battonya) és Nagy Sándor (Nagylak) személyében kizárólag ellenzékiek jutottak mandátumhoz. A Szabadelvű Párt a nemzetiségekre támaszkodva egyesegyedül a nagylaki kerületben tett elvetélt kísérletet a maga jelöltjének megválasztatására. Návay Lajost a battonyai választókerület egyesült ellenzéke Justh Gyula javaslatára jelölte képviselőjének. A kerület „tiszta függetlenségi polgárai" kezdetben nem nyugodtak bele a jelölésbe és függetlenségi képviselőjelöltet kerestek. Egyúttal Návay Lajost is színvallásra akarták bírni, hogy tulajdonképpen melyik ellenzéki párthoz tartozik? Mezőkovácsházi értekezletük feliratot küldött Kossuth Ferenchez, mint a függetlenségi párt elnökéhez, hogy léptesse be Návayt a pártba. Amennyiben nem lépne be, úgy tiszta függetlenségi jelölt küldését kérték. „Vagy kuruc, vagy labanc, ez ma a kérdés! Előre kurucok! — írta a Makói Újság 1905. január 6-án. Végül győzött Justh támogatása és a