Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
nikai obstrukciót, egyben biztosítékot nyújtana az iránt is, hogy a technikai obstrukció a véderójavaslatok további tárgyalása alatt megújulni többé nem fog, a költségvetés tárgyalása tényleg megkezdetnék — függetlenül a veder Őjavaslat tárgyalásainak befejezésétől. Nem hiszem, hogy a t. ellenzék egy ilyen megállapodásba belemenne, úgy épp oly kevésbé bízhatom a Károlyi-féle tárgyalások sikerében, amint a Berzeviczyében sem bízom. Hallottam azt is, hogy a Károlyi-féle beszélgetések kapcsán eredetileg felmerült az az óhaj is, hogy mindenekelőtt Khuen távozzék a helyéről, mely kívánságot azonban Tisza olyan kategorikusan visszautasított (a kívánság elejtésétől tette függővé a további részvételét), hogy utóbb a t. ellenzéki urak ettől a kívánságtól elállottak. Érdekes és sokban jellemző is közállapotainkra Polónyi úrnak részvétele, aki még nem is oly régen mint a Justh-párt „jóbarátja" jelentkezett (hisz Ő rendezte Justh mellett a kisded ovációkat), és ma mint „bizalmas" olyanokkal értekezett, akik bár vele egyénileg kezet nem fognak (Andrássy, Tisza), de kikről tudhatja, hogy a Justh-féle radikalizmusnak a legelszántabb ellenfelei. Hát Polónyi úrnál semmi sem meglepő — emlékezzünk a kultusz budget vitára — amidőn mint szélső antiszemita és konzervatív klerikális jelentkezett és amidőn úgy látszott, hogy közte és Justh között minden együttműködés — a közeli jövőben legalább — lehetetlen. Jött azután alig néhány hét múlva a véderővita és Polónyi ismét feltűnt mint a „küzdő ellenzék" lelke, mint Justh Gyula testilelki jó barátja. Most ismét ő volt az, aki sietve követte Károlyi Mihály hívását és nagyképű bizalmaskodással tárgyalt olyanokkal és olyan légkörben, ahol bizony hallani sem akarnak a Justh-párt által hangoztatott „harci jelszóról", aminthogy ez Justh távolmaradásában is kifejezésre jutott. Justh egyébként kifejezést is adott neheztelésének Polónyival szemben, aki viszont akként akar magának elégtételt szerezni, hogy állítólag a közeli napokban tartandó beszédében Justhot fogja támadni. (így hallottam ezt BerzeviczytŐl, ki Polónyival szintén tárgyalt.) Hisz ha az lehetne a mostani béketárgyalások eredménye, hogy a tegnapi jó barátok összevesznének, úgy bizonyára nem panaszkodhatnánk a tárgyalások eredménytelensége felett. A tárgyalások megindulásával megszólalt ismét Andrássy Gyula is. Ezúttal a „Magyar Hírlap" hasábjain okt. 11-én megjelent vezércikkben. („Erőszak?" c. alatt.) A cikk alapeszméjével teljesen egyetérthettem, mert nekem is meggyőződésem, hogy az erőszakkal csakis az ellenzék malmára hajtanák a vizet. Ami azonban a cikk célzatosságát illeti, úgy ismét kénytelen vagyok Andrássy eljárását szigorú bírálat tárgyává tenni, mert tény, hogy a parlamentáris viszonyok mai elfajulásában mindaz, ami az obstruáló ellenzék megerősítésére alkalmas, a legsúlyosabb kritikára méltó. Márpedig Andrássy cikkét elolvasva az ellenzék ebből csak messzemenő bátorítást meríthetett, hisz Andrássy egész határozottan kijelenti: „ne féljetek a többség erejétől, mert feltéve, hogy az erő rendkívüli módon ellenetek fordulna, úgy én állnék életekre és első lennék, aki a többség erőszakával szemben a legszélsőbb ellenállást kifejteném." [...] Ami Lukács L. szerepét illeti, úgy ez meglehetősen érdekes. Néhány napig ő is tárgyalt, sőt legutóbbi bácsi útját (okt. 7.) megelőzve Ő is gyűjtött információkat. Nem vélek csalódni ha felteszem, miszerint L. a kibontakozást inkább a Justhék, mint a Kossuthék irányában keresi. Pozitív adataim nincsenek,
