Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
A megegyezés alapfeltételét az képezte volna, ha B.-nek módjában állott volna a t. ellenzéknek kézzel fogható engedményeket felajánlani, mégpedig oly mérvben, hogy ezekbó'l az engedményekbó'l a t. ellenzék minden frakciója jóllakhatott volna. Minthogy pedig az ilyen engedmények nyújtása kizártnak látszott, kizártnak már azért is, mivel halomra döntötte volna egész taktikánkat az „obstruáló" ellenzék bárminemű megjutalmazása. B. békekísérlete kezdettől fogva nem volt egyébnek tekinthető, mint egy epizódnak, amely egy időre legalább a politikusok figyelmét lekötötte és ezzel elhalasztotta az elhamarkodott lépések megtételét. [...] Tény azonban és ez B.-t eléggé bosszantja, hogy az ő békéltetési játéka mellett — ezzel mintegy paralel — még egy, vagy helyesebben két békéltetési puhatolózás van folyamatban. És itt azután a jövőnek két irányzata jut szóhoz aszerint, hogy a bizalmas eszmecserék Károlyi Mihály (+Tisza), illetve Lukács László égisze alatt folynak. Míg Károlyinál a be nem vallott cél a Justh-párti radikalizmus háttérbe szorításával egy nemzeti aspirációiban is „némiképp" kielégített agrár-konzervatív színezetű kooperációnak a létrehozása, addig Lukács sokkal inkább az agrár-konzervatív blokknak a kizárásával a Justhékkal való megegyezésben keresné a kibontakozás útját — természetesen némi csábítgatásokkal és becsapásokkal fűszerezve, ami abban is kifejezésre jut, hogy a jövő alakulásában nagyon helyesen disztingvál Justhék és Justh Gyula között. A Károlyi Mihály-féle konferencián Tisza István is részt vett. Kívüle Andrássy Gyula, Kossuth, Apponyi, Zichy Aladár és Polónyi Géza is. Justh, bár hivatalos volt, távol tartotta magát, és ebből a körülményből, valamint nem kevésbé a részt vevők névsorából is következtetve megállapítható, hogy ezek a megbeszélések mily irányúak lehettek. Közel fekvő a feltevés, hogy egy megbeszélés jnelyben valószínűleg Tisza vitte a „vezérszót", nem lehetett túlzottan „liberális' irányzatú, ellenkezőleg valószínű, hogy amiben az urak egyetértettek, úgy ez a „fenyegető demokratikus irányzattal" szemben elfoglalandó „védelmi" álláspont volt. Részleteket a megbeszélésről nem tudok, de mint haliam, a megbeszélések akörül forogtak, hogy miként lehetne egy esetleges megegyezés esetén a megegyezést a választói jog reformjának mikéntjére nézve is kiterjeszteni. Az ütközőpontot itt is a véderójavaslatok képezték, mert az ellenzékiek nemcsak hogy ú.n. nemzeti vívmányokat és tehercsökkentéseket kívántak, hanem még azt is, hogy a véderójavaslatok tárgyalásának megszakításával, a ház mindenekelőtt az 1912. évi költségvetést intézze el. Hát ez persze ilyen könnyen nem megy, mivel lehetetlen a kormány és a többség presztízsének feláldozása nélkül a lelketlen obstrukcuió győzelmét elismerni, hogy a ház munkaprogramjának megállapítása a kisebbség kegyétől és jóakaratától függjön. Lehetetlen 3 hónapi kitartást azzal honorálni, hogy most egyszerűen beismerjük, miszerint hiába áldoztuk fel az egész nyarat, mert mégiscsak a kisebbség akarata szerint történik a véderójavaslatok tárgyalásának eredménytelen megszakítása. Az ellenzéknek ez a követelése egyszerűen elfogadhatatlan, legalábbis előterjesztett alakjában az. Mert arról esetleg lehetne még beszélni, hogy az ellenzék, beszüntetve a tech-
