Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Bevezető: Návay Lajos élete és politikai pályája

gal rárivallt bátyjára: Csak nem akarod azt a szégyent magadra és a belügyminisztériumra hozni, hogy saját előadódat elbuktatod?"

22 Návay tervezett szabadelvű jelöltsége magyarázatot ad Justh kikosarazására és a Szabadelvű Pártba való visszatérésére. Ahogy 1896-ban kútbaesett képviselősége után a főjegyzői állással, most a régóta hőn óhajtott alispáni tisztéggel vigasztalódhatott. Az „egyhangú lelkesedéssel" történt megválasztása (1901. december) jelezte, hogy az ellenzék felé sem égette fel a hidakat. Ez utóbbi megállapítás alispáni működésére is jellemző. Nem merev pártszempontok, hanem saját meggyőződése vezérelte a vármegyei bizottságokban dúló viták és szavazások során. A törvényhatósági bizottság előtt tartott székfoglaló beszédében erről a következőket mondta: „Mint a vármegye alispánja pártpolitikát nem ismerek és kötelességeim között nem ismerek olyant, mely arra késztethetne, hogy bármely politikai pártnak szolgálatot tegyek. Az én egyedüli politikám a megye javát szolgáló helyi politika lesz, mely kielégítését a bajok orvoslásában, a kulturális és közgazdasági élet szolglatában, a közügyek szellemi és anyagi javainak emelésében keresi."

23 Székfoglaló beszédében a három évvel azelőtt leszavazott választójogi reformjavaslatát ugyan nem vette elő, de minden téren a „fokozatos reformok" szükségességét hirdette. Ez alól nem mentesítette a vármegye közigazgatási szervezetét sem: „...a nem messze jövőben oly reformalkotások várhatók, melyek közigazgatásunkra nemcsak javítólag, de részben átalakítólag fognak hatni."

24 A társadalmi reformok szükségességét a következőképpen indokolta: „mögöttünk állanak a nép százezrei a maguk fejlődő és kielégítésre váró igényeivel, úgy az anyagiak terén, valamint a politikai élet terén is. Én e jelenségben az általános haladás örvendetes képét látom, mert hisz lassan-lassan valóra kezd válni az ideál, melyet 48-ban a közlelkesültség magának alkotott azáltal, hogy a nép egyetemét az alkotmány sáncaiba bevettnek nyilvánította. S ha ma a nép alsóbb rétegeit is az emberi és polgári jogok nagyobbmérvű vágyától látjuk áthatottaknak, úgy ez csak bizonysága annak, hogy az emberi és polgári tudat ezen alsóbb köröket is a nemzeti társadalom alkotó elemeivé tette, mely fejlődő társadalmi elem jogos igényeivel számolni ma az előrelátó nemzeti politika nélkülözhetetlen kötelessége."

25 A „jogos igények" kielégítését azonban kizárólag intézkedésekkel és kisebb reformokkal vélte megoldani. Szigorúan eljárt minden „osztály elleni izgatás" és a fennálló társadalmi rend ellen irányuló tevékenység ügyében.

26 Hasonlóan merev álláspontot képviselt egész életében a nemzetiségek igényeivel szemben, a beolvadást tartva egyedüli megfelelő végcélnak. Ennek elősegítését a következőképpen vázolta programjában: „...a magyar nemzeti állam jövendő egysége a legszorosabb összeköttetésben áll mindazzal, ami kultúránkra vonatkozik, hogy a nemzetiségek beolvadására a legbiztosabb alapot a művelt és erkölcsileg tiszta magyar nép nyújthatja. Ott a községi iskolákban, ott lássuk mindenekelőtt nemzeti fegyvergyárunkat és ha arról van szó, hogy a közművelődés érdekeit szolgáljuk, gondoljunk mindenekelőtt a magyar voltunkra, amely itt ezen a földön a hegemóniát kétségbevonhatlan és mindenki által tiszteletben tartandó jogunká teszi."

27