Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

egy lehetőséget nyújtsanak arra nézve, hogy az akkori függetlenségi többség nagyobbik felének támogatásával a katonai kérdések végre békés és állandó megoldásra találjanak, mely eszköz utóbb sikertelennek bizonyulva természetes, hogy egy párt katonai programja alapjául sem volt beilleszthető. Ez a tudat és ez a belátás vezérelték Andrássyt akkor, amidőn a katonai programjának bukásából azt a konzekvenciát vonta le, amely egyrészt a párt tagjaira a szabad elhatározást biztosította, másrészt pedig logikusan Andrássy félrevonulásához vezetett volna. És mert az események további folyamatában Andrássy a konzekvenciának csak egyik részét vonta le, a személyét illetően az előzményekhez képest inkonzekvensen és illogikusan járt el, kimaradhatatlan volt a tévedések további láncolata is, mely tévedések kulminációja volt az a beszéd, amelyet 22-én tartott és mely tévedés súlyos voltán inkább még tetéz, semmint enyhítene a tegnapi nyílt levél. Ma (28.) Tiszától is megjött a válasz, aránylag rövid és határozott. Élesen rámutatott Andrássy levelének ellentmondásaira, különösen pedig leleplezi azt a kibúvót, melyet Andrássy most maga számára fenntartott azáltal, hogy állítja, miszerint akkor, amidőn Tiszával tárgyalt, még nem volt tudomása a létszámemelés mérvéről és arányairól. Nagyon helyénvaló iróniával jegyzi meg Tisza, hogy bár igaz, miszerint a létszámemelésről külön nem tárgyaltak, de csak azért történt, mert a létszámemelés szüksége már köztudomású tény volt, s hogy ennek a létszámemelésnek mily méretekben kell mozognia, az csak nem lehetett ismeretlen Magyarország akkori belügyminisztere előtt. S ebben T.-nak feltétlen igaza van, hisz mondhatom, hogy a koalíció ideje alatt az Alkotmánypárt intim megbeszéléseinek állandó témáját képezte a létszámemelés, a kétéves katonai szolgálat megoldásának kérdése, s nevezetesen Bolgár eléggé sokat prelegált az e tárgyban sohasem szünetelő katonai tárgyalásokról. És kérdem, mi egyéb indította Andrássyt arra, hogy a katonai követelmények politikáját felelevenítse, dacára az időbeli „kikapcsolásnak", ha nem az a tudat, hogy ennek a kérdésnek a megoldása elől — elodázhatatlansága miatt — sokáig kitérnie nem lehet. így tehát egy fabatkát sem ér Andrássynak az a védekezése, hogy őt a mostani katonai javaslatok meglepték, hogy ő ilyen mérvű emelésre és megoldásra nem gondolt, amidőn Tiszának teljes támogatását — azaz egész pártjának átliferálását — még 1909. nov. havában beígérte. Rezervációt ő igenis csak saját személyére tartott fenn, mégpedig elsősorban addig, amíg a katonai javaslatok tető alá nem kerülnek, és ezt a rezervációját azzal indokolta meg, hogy ő személyesen nem vállalhat felelősséget egy olyan javaslatért, amely a megoldást egészen más irányban keresi, mint amelyet ő eddig a legnyomatékosabban képviselt. De vajon épp ezen rezerváció is nem amellett szól-e, hogy Andrássy igenis tudta a bekövetkezendőket, azaz tudta, hogy rövid időn belül elő fogják terjeszteni a véderő reformját, mégpedig egészen más alapokon, mint amelyeken Ő, mint koalíciós pártvezér a megegyezés létrehozását megkísérelte. Sic stantibus rebus,

132 most már teljesen értem azt is, hogy miért nehezítette, illetve hiúsította meg Khuen az Alkotmánypárttal való forma szerinti egyesülést, mert kétségtelen, hogy amennyiben az Alkotmánypárt mint egy And-