Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

jelentésével nem egy „ellenzéki reménykedésnek" útját szegte, mert hisz az ellenzékiek azt hirdették, hogy Khuen és Tisza között nagy eltérések vannak a követendő' taktikára nézve, s hogy Tisza rövid idó'n belül követelni fogja az erőszakosabb rendszabályok alkalmazását és ezzel meg fogja bontani a párt egységét és siettetni a „válság" kiélesedését. Hát nem akarom állítani, hogy a t. ellenzék számítása minden alapot nélkülözött, mert Tisza tényleg már a télen is mindig azt hangoztatta, hogy erőszak nélkül itt rend sohasem lesz, egyszóval nyilatkozataiból kitűnt, hogy ő ma is az 1904. nov. 18-ának az embere.

130 E tekintetben nekem is több beszélgetésem volt vele és úgy hiszem, nem utolsó mérvben járult megszelídüléséhez az a meggyőződés, melyet a velem, továbbá Berzeviczyvel is folytatott beszélgetésekből merített. Erre vonatkozóan utalok téli feljegyzéseimre. Minthogy a mai elnökség abban is teljesen szolidáris, hogy az ellenzék magatartását csakis „türelemmel" kívánja megtörni és ellensúlyozni, így tehát Tiszának sem marad egyéb hátra, mint a miniszterelnök és az elnökség taktikájához alkalmazkodni, mivel az elnökválság, mely ma kétségtelenül megelőzné az erősebb rendszabályok igénybevételét, oly pártközi komplikációkkal járna, melyeknek Tisza sem kívánhatja pártját kitenni. Ma kétségkívül igen fontos, hogy ez az egyetértés Tisza beszédében is kifejezésre talált, mert ismerve loyális természetét és szívós kitartását nem csak feltehető', de bizonyos is, hogy egy hosszabb idó'n belül nem fogja a „türelem", a „kivárás" cirkulusait megbolygatni. Ma azután a „Magyar Hírlap" hasábjain (júl. 26.) Andrássy egy nyílt levélben válaszol Tiszának, különösen arra vonatkozóan, hogy ő nem ígérte meg Tiszának sem, hogy a létszámemelést megszavazza, s hogy a saját katonai programját elejti. így hát Tisza sem volt arra jogosítva, hogy baráti beszélgetésekre utalva most a következetlenség vádjával illesse. Ügy látszik, különösen fájt Andrássynak az is, hogy Tisza mintegy őt tette felelőssé azért, amiért most az „ellenzék harci kedve" ily nagy mértékben fokozódott, mert erre jegyzi meg A., hogy ő sokkal élesebben támadhatta volna a kormányt, mint tette, sokkal több zavart okozhatott volna, ha akarta volna, és amint fog is esetleg okozni akkor, ha erre a körülmények kényszerítenek. Hát mindez igen szép, de édes keveset változtat azon a tényen, hogy igenis Andrássy 1909. évi és 1910. évi szerepe egészen májusig más volt, mint az a szerep, amelybe magát különösen a Khuen-féle választások kimenetelében ért nagyfokú csalódása óta szinte belelovagolta és amely ma őt fogvatartja. Nyílt levelének egyik passzusa pedig egy csekélyke nüansszal el is tér a tiszta valóságtól és határozottan némileg mesterkélt. Nevezetesen ő azt állítja, mintha az Alkotmánypárt végső stádiumában lett volna egy oly időpont, amidőn a párt nagy része oly formán óhajtott volna ellenzékbe menni, hogy előzetesen revideálja és elejtse az Andrássy-féle katonai programot, ezzel a törekvéssel szemben azután Andrássy állást foglalt, kijelentvén, hogy amennyiben a párt katonai programját elejti, úgy ő rögtön visszavonul és egyenlőre lemond a politikai életről. Itt nyilván arra a végreh. bizotts. ülésre céloz Andrássy, amely ülésen Wekerle a párt feloszlatása ellen nyilatkozott és egyben jelezte, hogy a párt