Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

II. A régió településtörténete a honfoglalástól a XVI. század végéig - A XIV. század első harmadától a XVI. század második harmadáig

bizonyára szénagyűjtő helyként és téli szálláshelyként hasznosított területből, mivel a lakott településektől távol esett, állandóan lakott kis faluvá fejlődött. Talán éppen ezeknek a mezei- és réti kerteknek az építőanyagáról, lakóinak támogatásáról gondoskodott a Csanád nemzetség, amikor 1337. június 11-i osztálylevelében a mezőn élőkről szólt: „Közösen megengedték, hogy a Ladány birtokhoz tartozó erdőt mindkét fél (a Telegdiek és Makófalviak) Makófalván, Szentlőrincen és Kisfaludon lakó népei vagy jobbágyai szabadon használhatják, a többi népnek vagy jobbágynak pedig, akik a birtokaikon a mezőkön élnek, megengedték, hogy ha az építkezéseikhez fára van szükségük, a mondott három birtok tisztjeitől kérjenek.

158 (Géczi Lajos fordítása) Az oklevélrészletből egyrészt kiderül az, hogy a mezőn állandóan éltek emberek, akik a faluszervezetbe nem voltak beosztva. Nyilván pásztorok lehettek, akik nem rendelkeztek jobbágytelekkel, Másrészt akár szolgák, jobbágyok, akár valamiféle szabad elem tagjai voltak, a föld tulajdonosának, a Csanád nemzetségnek érdekében állott a támogatásuk, nyilván kellő ellenszolgáltatás fejében. E népelem nem ideiglenes hajlékot, hanem állandó épületet, épületeket emelt magának, hiszen a ládányi erdőből, az egyetlen helyről (a Maros másik oldalán volt,) ahol épületfa kitermelésre alkalmas erdő állt, szállíthatták az építkezéshez az alapanyagot. Bár ezen adat korábbi a kertek forrásokbeli megjelenésénél, mégis, úgy véljük, rájuk illetve az ott élőkre vonatkozik. A mező- vagy rétkertekre vonatkozó teljes anyagunkat szándékozván bemutatni, megemlítjük még, hogy a XVI. század első harmadából, amely időszakból már a szakirodalom következtetések levonásához elégséges anyagot ismer, is van adatunk. 1525-ben Csaba (Békéscsaba) és Kerekegyháza között vonta meg a gyulafehérvári káptalan Brandenburgi György gyulai uradalmának és Ábrahámfi Péter birtokainak határait. A Beretzk hitvalló ünnepe utáni napon, az utolsó határt a „Kertje (Kerthe) (nevű) réten helyezték el a Kert szege alatt való hatja (Kerthe szeghe alatvaló háttya) (nevű) helyen." Két nappal később „az első határt a Kertjekerületi (Kertyekerületi) (nevű) helyen helyezték el ugyanazon Kertje (nevű) réten."

157 Az oklevélben szereplő helynevek ugyancsak a szénáskertek meglétére utalnak. Ez a Körös-tájon a korban folytatott nagyfokú rideg állattartás bizonyítékául fogható fel. Jelen esetben nemcsak a kert szó, hanem a szege (szöglete) és a kerülete szó is mindenféleképpen az elkerítésre utal, tehát arra, hogy vagy a bentlévők (állatok) kijárását vagy illetéktelenek behatolását szerették volna velük megakadályozni. Az idézett néhány adatunk talán erősítésére szolgál azon elképzeléseknek, amelyek az Alföld pusztatelkein folytatott rideg állattartást és az ehhez kapcsolódó épületek meglétét a XV. századnál korábbi időpontra helyezik, annál is