Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

II. A régió településtörténete a honfoglalástól a XVI. század végéig - A XIV. század első harmadától a XVI. század második harmadáig

a mezőségi területek felé eső helyekre, mint például Csomorkányra, Donáttornyára, Mezőhegyesre, Orosházára és másokra vonatkozik ez. Vizsgálódásaink során úgy tűnt, hogy kivételektől eltekintve, a kisnemesi települések neveit később jegyezték le, ha csak meg nem jelent már az illető település neve nemesi előnévben, amely még nem kialakult, állandó előnévként szerepelt, hanem a hovatartozást jelölte, (Tadd, Rétkopáncs). Mindez összefüggésben van azzal, hogy az általában csak birtokrészekkel rendelkező szegényebb nemesek birtokügyeikkel később jutottak el a káptalanokhoz, és rögzítették azokat oklevelekben, mint a nagyobb birtoktestekkel, tehát nagyobb értékkel is rendelkező gazdagabbak. A települések első előfordulásainak és a tatárjárás után az első újraemlítések sora azt mutatja, hogy a Körös—Tisza—Maros köz településhálózatában gyors, gyökeres változás, térbeli átrendeződés a korábbi időszakokhoz képest nem történt. Tovább tartott a falupusztásodás folyamata, főképp a mezőségi vidékeken, de az elhagyott faluhelyeket valamilyen formában továbbra is művelték, hasznosították. A mezőségi területekkel szemben a folyók melletti vidék a hangsúlyosabb szerepű, a sűrűbben lakott. Néhány beljebb, a Rétség és Mezőség határán kialakult falu (Hódmezővásárhely, Donáttornya) fejlődése erőteljesebbé vált, de a főfolyókhoz közelebb fekvők közül számos (Makó, Nagylak, Békés stb.) ugyancsak tovább erősödött. Róluk és a települések térbeli hierarchikus rendjéről a későbbiekben szólunk majd. Új, addig még nem szerepelt és a tatárjárás előtt már megjelent helyek újra előfordulása és néhány esetben a lakottá válása (Csika, Gedös, Férged, Jenő, Pereg, Décse, Mető stb) valamint számos feltehetően korábban települt faluhely művelése, illetve másfajta hasznosítása a terület törökkoráig, azaz a XVI. század közepéig tartott. Mindez arra hívja fel a figyelmünket, hogy a régió fejlődése, a népesség gyarapodása eddig az időszakig egyenletes volt. A fentiek talán megerősítik Kubinyi András feltételezését, amely szerint az alföldi mezővárosok fejlődése nem állt meg a XV. század második felében, mint a dunántúli városfejlődés, hanem tovább tartott a török megjelenéséig.

140 Mindenesetre fejlődésük csak gazdasági hátterük erejének gyarapodásával valósulhatott meg. A vizsgált korszakból összegyűjtött névanyag sajátossága, hogy két időszak település-rendszerének képét mutatja. Egyrészt megrajzolható belőle a XIV. század közepétől a XVI. század második harmadáig tartó hét évszázad település-struktúrája, amely a korábbi, már vertikálisan tagolt településhálózat további fejlődésére utal, és abban nyilvánul meg, hogy a településtípusok tagolódása tovább mélyült. A már meglévő központok mellett újabbak