Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

II. A régió településtörténete a honfoglalástól a XVI. század végéig - A honfoglalástól a tatárjárásig

lásából álló települések. A falvak határában számos szállásszerű telephely (pásztorszállás és prédiumszerű földművelő szolgaüzem) helyezkedett el. A szállásszerű telepeket tekinthetjük az ideiglenes, egy vagy csak néhány emberöltőn át fennálló rövidebb életű lakóhelyeknek. Lakóik mobilitását gazdasági kényszer motiválta. A tárgyalt korszak egészén át a vizek melletti, rétségi vidék játszotta a hangsúlyosabb szerepet a település-szerkezetben. Azon túl, hogy itt álltak a központok, a települések sűrűsége is nagyobb volt ezen a területen. Adott területre eső számuk megközelíti az ország legnépesebb vidékein lévő település-sűrűség adatait. A sűrűbben lakott rétségi területek mellett, ha ritkábban, de lakott volt a Mezőség is. A két tájegység település-sűrűségének különbsége az eltérő létfeltételekből adódott. A Rétség erősen tagolt felszíne, ahol a lakóhelyek és a földművelő életforma kialakítására alkalmas hátságok, a mélyebben fekvő, mindig zöldellő rétek valamint folyó- és állóvizek (erek, tavak, laposok, fenekek, fokok, mocsarak) váltották egymást, a vadászó-halászó, gyűjtögető, valamint a földművelő és állattartó életformára egyaránt alkalmas volt. A galéria-erdők fáit ház építésére és tüzelésre, a bokrok vesszőit, a nádat házfalak és tető készítésére használhatták fel. A vadgyümölcsösök termése a táplálkozást tette változatosabbá. A jól tagolt vidék búvóhelyek kialakulását is lehetővé tette ellenség támadása idején. Mindezzel a Mezőség füves, fátlan kevés vizű sztyeppéi nem tudtak szolgálni. A Rétség vízhálózata a közlekedéshez is megfelelő viszonyokat biztosított, és jóllehet a főfolyókon a középkorban általában csak völgymenetben hajóztak, jelentőségét ez is növelte. Igaz, a preindusztriális időkben a közlekedés és az áruszállítás jellege alkalmi volt, de a mindig meghatározott céllal folytatott utazásra a folyók és erek jobb lehetőséget adtak, mint az ősszel és tavasszal járhatatlan utak. Nem lehet véletlen — a vizi utak jelentőségét mutatja —, hogy a fő igazgatási központok folyóparton jöttek létre. A közismert marosi sószállításon kívül egyéb adataink is vannak, jóllehet későbbi időktől, a vizi utak felhasználásáról. Hódmezővásárhely és Szentes környékén máig fennmaradt a szólás: „Olyan nehéz sora van, mint a hajóhúzó lónak." Emlékeznek arra is, hogy Vásárhelyről az ereken Gyula felé haladván egy török hajó elsüllyedt.

79 A szállítást csak a megfelelő vízállás esetén végezhették. Erre utal 1525-ből származó adatunk, amely szerint a Fehér-Körös melletti Fábián-fokán csak árvíz idején tudták elszállítani a termést. Egy 1753-ból számazó adat megerősíti az ereken folytatott közlekedést. Per lett abból az esetből, amikor a Szegedről Vásárhelyre igyekvők, miután a kis víz miatt Algyőn több napig rostokoltak, és csak nagyobb víz megérkeztével tudták áthúzni a fokon a Tiszáról az érre a