Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

II. A régió településtörténete a honfoglalástól a XVI. század végéig - A honfoglalástól a tatárjárásig

A régió település-története a honfoglalástól a XVI. század végéig A HONFOGLALÁSTÓL A TATÁRJÁRÁSIG A kezdetektől a honfoglalásig (Visszatekintés) A Körös—Tisza—Maros köz földrajzi viszonyaiban az utóbbi tízezer évben gyökeres változás nem történt. Mivel a tájegység, főként a folyók menti területek, ember megtelepedésére alkalmasnak bizonyult, a korai időktől kezdve emberi lakhelyül szolgált. A neolitikum korai szakaszától, hétezer év óta, napjainkig töretlenül lakott. Az itt letelepült népek gazdasági, társadalmi berendezkedésüknek, civilizációs szintjüknek megfelelően vették birtokukba, és használták ki a területet. A letelepült, főfoglalkozásként földművelést valamint a vándorló, nomád életmódot folytató csoportok, népek többször váltották egymást a vidéken. Az életmód és a terület gazdasági hasznosításának megváltozását legtöbbször belső vagy külső hatalmi mozgás vagy etnikai változás idézte elő. A Dél-Alföld legrégebbi lelete, a Moustieri kultúra jegyeit magán viselő kőeszköz az általunk vizsgált terület peremvidékén, Felgyőn került elő. A csipettdíszű kerámia kultúra magyarországi változatának, a Körös-csoportnak első emlékei (i. e. 5140) is e vidékről származnak, ezer évvel fiatalabbak a Marosleién feltárt telepek.

1 A Körös-csoport világát lassan az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrája váltotta fel. Ezen időszakban keletkeztek az ún. teli települések, amelyeken egymás után több generáció élt ugyanazon lakhelyen, az ártéri területek egy-egy kiemelkedő hátságán. Az alföldi vonaldíszes kerámia egyik sajátos helyi együttese az ún. szakálhát-lebői csoport. A késő neolitikumban ebből fejlődött ki a Tiszai kultúra, amelynek teli települései magukban hordozták a korai urbános civilizáció csíráit. A Tiszai kultúra világhírű hagyatéka a szegvári sarlós isten és a kökénydombi vénusz, gazdag lelőhelye a Hódmezővásárhely határában lévő Gorzsa-domb, ahol az egykori „város" lakóinak használati eszközei nemcsak a feltáró régész, hanem a mélyszántás után arra járó ember számára is láthatóvá válnak. A neolit kor emberének, aki jobbára földművelő gazdálkodás révén tartotta fenn magát, életteréül a folyók mente szolgált. A kiemelkedő hátságo-