Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

II. A régió településtörténete a honfoglalástól a XVI. század végéig - Változások a településhálózatban a XVI. század második felében

gesen azonos a lakatlan helyek aránya. Ha a településeink nagyságáról készült táblázat eredményeit összevetjük Dávid Gézának a simontornyai szandzsákról készített hasonló kimutatásával,

21 néhány eltérést tapasztalunk. Míg ott csökken a lakosság száma, a mi területünkön növekszik. Míg ott mindvégig megmarad a kis települések teljes túlsúlya, sőt ez növekvő tendenciát mutat, addig nálunk fordított a helyzet. A simontornyai szandzsákban csökkent a mezővárosok lakosságának száma, régiónkban mindvégig növekedett (lásd: Függelék). A simontornyai szandzsákban jóval kevesebb a lakatlan helyek száma mint a Körös—Tisza-Maros-közben. Ez nyilván a művelési feltételekkel hozható kapcsolatba. Nem nehéz rájönni arra sem, hogy a nagy lélekszámú települések és a sok üres, puszta hely megléte között szoros összefüggés van. Mint a korábbi időkben, most is a nagy lélekszámú települések lakói hasznosítják a pusztán maradt helyeket. Az említett különbségek, úgy véljük, eredendően nem a török kor jellemzői. Már az előző időkben mindvégig megfigyelhető volt régiónkban a nagyobb települések, „óriásfalvak" megléte. Jelentőségük azonban, úgy tűnik, a XVI. század második felében növekedett. A háborúk közötti békeidőszak különösen kedvezett az „óriásfalvak" és a mezővárosok fejlődésének. Feltehetően az állattartással kapcsolatos, hogy régiónk mezőségi területén a ritkább település-hálózatban szinte túlsúlyban vannak a nagy népességű falvak (Mágocs, Csorvás, Kovácsháza, Mezőhegyes stb.), és itt találhatók nagy számban a puszták is. A népes települések, mezővárosok lakosságszámának növekedésére Vass Előd is utalt a vásárhelyi náhijét bemutató forrás közlésében.

22 Mindezek arra hívják fel a figyelmet, hogy az eltérő földrajzi, gazdasági körülmények és lehetőségek az ország más-más vidékein a település-hálózatnak eltérő arculatot adnak, változásai pedig hasonló történelmi események hatására is gyakran más jellegűek. A XVI. század második felének török összeírásaiból, amelyek készítői az adózó alanyok számának igen pontos feljegyzésére törekedtek, kiderül az is, hogy a XV. században prédiumnak mondott illetve az oklevelekben annak említett helyeken állandó lakosok vannak. Ennek magyarázatára két feltételezés lehetséges. Vagy újra népesedett az illető hely, illetve újra telepítették, vagy a prédium elnevezés a XV. században sem egyértelműen felel meg a magyar puszta azaz lakatlan hely fogalmának. Az előbbire bizonyára volt példa, de nem lehetett általános. Nem valószínű, hogy a kcrábban prédáimként emlegetett Dálegyház, Derekegyház, Ecser, Erdőskerék, Halásztelek, Kakucs, Kupa, Lökösegyház, Ötvenablak, Rárós, Szénásegyház, a Szentes melletti Szentgyörgy és Tompa

23 valamint több -egyháza és -telke utótagú hely mindegyike éppen ekkor települt volna újra, illetve telepítettek volna oda lakosokat. Annál is